OS: A Magyar Hollywood Tanács Egyesület közleménye

Andy Vajna emléknap.

Elhunyt Király Levente színművész

Kedd reggel elhunyt Király Levente, a nemzet színésze, a Szegedi Nemzeti Színház örökös tagja, Szeged város díszpolgára.

A legjobb rendező díját nyerte Amerikában Tóth Barnabás pszichothrillere

A legjobb rendező díját nyerte el Tóth Barnabás Mesterjátszma című pszichothrillere a Stony Brook Filmfesztiválon, New York államban a hétvégén - tájékoztatta a Nemzeti Filmintézet (NFI) az MTI-t kedden.

Fábián Janka, Lackfi János és Csernus Imre is dedikál az MCC Feszten

Lackfi János költővel, Csernus Imre pszichiáterrel, Szinetár Miklós rendezővel, valamint a történelmi és családregényeket jegyző Fábián Jankával is találkozhat a közönség augusztus 1. és 3. között az esztergomi MCC Feszten.

Csütörtökön kezdődik a Paloznaki Jazzpiknik

A csütörtökön kezdődő Paloznaki Jazzpiknik a zene mellett a fenntarthatóságot, az ökológiai lábnyom csökkentését, valamint a hulladék szelektív kezelését tekinti fontos feladatának - közölték a szervezők kedden az MTI-vel.

Négy napra ismét jazzfőváros lesz Kecskemét

Négy nap alatt tizenöt ország száz zenésze lép színpadra az augusztus 1-je és 4. között zajló, nyolcadik kecskeméti Bohém Jazzfőváros nevű, szabadtéri családi fesztiválon - mondta el Ittzés Tamás fesztiváligazgató az MTI-nek.

Keserü Ilona és Kun Fruzsina műveiből nyílik kiállítás Pécsen

Nyár lesz tehát, tündöklő és meleg címmel rendeznek kiállítást augusztus 2. és 31. között Keserü Ilona és Kun Fruzsina festőművészek munkáiból Pécsen - tájékoztatta a tárlatot szervező Janus Pannonius Múzeum (JPM) az MTI-t.

Elhunyt Dariday Róbert színművész

Elhunyt 96 éves korában, hétfő este Dariday Róbert színművész, a Békéscsabai Jókai Színház örökös tagja - tájékoztatta kedden az MTI-t a teátrum igazgatója.

Zenés színházi produkciókkal bővült Perkupai Operafesztivál kínálata

Pasztircsák Polina és Brickner Szabolcs operaénekes, a Sebő együttes, Lukács Gergely tubaművész, valamint Miller Zoltán és Vágó Bernadett fellépése mellett a József Attila Színház két előadása is szerepel a péntektől vasárnapig tartó Perkupai Operafesztivál ingyenes programjai között.

Nyikolaj Luganszkij a 10. Cziffra Fesztivál vendége lesz

A 10. Cziffra Fesztivál vendége lesz többek között Nyikolaj Luganszkij zongoraművész; a fesztivál Norvégiában és Londonban is megemlékezik Cziffra Györgyről - közölték a szervezők hétfőn az MTI-vel.

Szepesi Kornél nyerte a PesText irodalmi pályázatát

Szepesi Kornél nyerte el az idén a PesText híd hívószóra kiírt irodalmi pályázatának szakmai díját Tanulmány az anemofil virágokról című alkotásával.

A magyar könyvkultúrát mutatja be Brüsszelben a Magyarország Háza Márai szalonja

Az Európai Unió Tanácsa július elsejétől megkezdődött magyar elnökségéhez kapcsolódva a brüsszeli Magyarország Házának Márai Sándorról elnevezett szalonjában alakították ki azt a könyvtárat, amely a magyar irodalom, nyelv és tudományos élet kimagasló képviselőit és eredményeit mutatja be.