Nagyjából 100 millió dollárt (30,1 milliárd forintot) érő Picasso-műveket árverez el idén ősszel a Sotheby's aukciósház Las Vegasban - adta hírül a The Guardian című brit napilap online kiadása.
Több mint száz hagyományőrző vesz részt szombaton és vasárnap Egerben a 25. Végvári Vigasságokon, ahol az érdeklődők megismerhetik az egykori magyar vitézek, a hős egri nők valamint a török katonák fegyvereit, öltözetüket és részesei lehetnek mulatozásaiknak is.
Artpiknik Fesztivállal zárul a XXVI. ArtColony Nemzetközi Kortárs Művésztelep szombaton Cereden, ahol bemutatják a nyáron elkészült alkotásokat is - tájékoztatta az MTI-t a művészeti vezető szerdán.
A napokban kezdődött és szeptember közepéig tart az Együtt kezdtük című film forgatása.
Szerző: Ancsy
itt:
Belföldi hírek
Győr szabad királyi várossá válásának 750. évfordulója alkalmából az önkormányzat pótolja az első világháború alatt a városháza tornyaiból eltűnt harangokat.
Csütörtökön kezdődik a 28. Summerfest Nemzetközi Folklórfesztivál és Népművészeti Vásár, amelyre idén is három településen, ám a koronavírus-járvány miatt külön szervezésben megvalósuló programokkal várják a közönséget.
Filmet készítenek a torontói zenei fesztiválról, melyen először lépett fel John Lennon a többi Beatles tag nélkül és amely így a zenekar felbomlásához vezetett.
Szombaton komolyzene tölti meg Debrecen éjjeli belvárosát a Kodály Filharmónia szervezésében, a főtéren Balázs János Kossuth-díjas zongoraművész, Vigh Andrea Liszt-díjas hárfaművész és a Kodály Filharmonikusok adnak koncertet.
Szombaton komolyzene tölti meg Debrecen éjjeli belvárosát a Kodály Filharmónia szervezésében, a főtéren Balázs János Kossuth-díjas zongoraművész, Vigh Andrea Liszt-díjas hárfaművész és a Kodály Filharmonikusok adnak koncertet.
Ismét meghirdette a Szegedi Kis István kutatói ösztöndíjat az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) megbízásából a MANK Magyar Alkotóművészeti Közhasznú Nonprofit Kft. A fiatal kutatóknak szóló pályázatra szeptember 8-ig lehet jelentkezni.
Keddtől tíz napon át várja a közönséget az I. Debreceni Ünnepi Játékok, amelynek programján zenei, színházi és néptánc produkciók, valamint operaelőadás is helyet kapott.
Szerdán kezdődik a 15. Kecskeméti Animációs Filmfesztivál, amelyen vasárnapig 30 ország 370 alkotását láthatja a közönség.