Jövőre ismét megrendezik az egyik legnagyobb magyar kulturális eseményt, a debreceni Campus Fesztivált, melyen már biztosan fellép Robin Schulz német dj-producer és Zaz francia sanzon-, jazz- és a soulénekesnő - olvasható a szervezők MTI-nek küldött közleményében.
Ezeket a dolgokat talán még nem tudod a 45 éve bemutatott klasszikusról.
A fiatal közönségnek szóló filmeké lesz a főszerep a Cinemira Teen Ifjúsági Filmfesztiválon a Corvin moziban, valamint a H13 közösségi térben november 18. és 20. között.
Ismét közös fesztivált rendez a Budapest Music Center és a Francia Intézet.
Január végéig látható a Fitos Dezső Társulat repertoárját bemutató Jövőnk a hagyomány! című fotókiállítás a Fonó Budai Zeneházban.
Az eddigi legrégebbi, több mint 2000 éves baszk nyelvű írásos emléket találták meg az észak-spanyolországi Navarra tartományban.
Tóth Vera, a Budapest Bár, a Hot Jazz Band koncertje Kozma Orsival, a Nemzeti Táncegyüttes előadása, valamint irodalmi és gyerekprogramok, iparművészeti vásár várja az érdeklődőket a Várkert Bazár adventi programsorozatában november 27. és december 31. között Budapesten.
A családi és emberi kötődés és gondoskodás erősítése céljából a Nagycsaládosok Országos Egyesülete (NOE) meseíró pályázatot hirdet Gyermekeink ajánlják - nagycsaládosok meséi II. címmel.
Muhi András Pires Egy mindenkiért című dokumentumfilmje fődíjat nyert a milánói 40. FICTS Nemzetközi Sportfilm Fesztiválon az Olympic Spirit kategóriában.
Százmillió dolláros (39 milliárd forintos) díjat kapott Dolly Parton countryénekes és filantróp Jeff Bezostól, az Amazon alapítójától - számolt be róla a BBC News.
Elkezdődött Artemisia Gentileschi híres aktfestményének restaurálása Firenzében.
Öt ország új tehetségeivel és világsztárokkal jelentkezik a Virtuózok V4+Szlovénia a Dunán november 18-tól péntek esténként.