Filmzenék szólalnak meg a Filozófusok kertjében Budapesten

Vasárnaptól keddig filmzenék szólalnak meg a Danubia Szimfonikus Zenekar, a Szent István Király Szakgimnázium Fúvószenekara, a Modern Art Orchestra és Dés László előadásában a Gellért-hegyen, a Filozófusok kertjében Szent István-nap alkalmából.

Kézműves programok, mesterségbemutatók a Hagyományok Háza kínálatában

A Hagyományok Háza programjain kézműves foglalkozásokkal, mesterségbemutatókkal, bábszínházzal, gyerektánctanítással, koncertekkel, mesemondással, valamint népi játszótérrel várják a látogatókat augusztus 17. és 20. között a Mesterségek Ünnepén a budai Várban.

Ismét érkeznek tengerentúli fellépők a szabadkai Interetno népművészeti fesztiválra

Öt év kihagyás után az idén újra érkeznek tengerentúli fellépők az Interetno népművészeti fesztiválra, amelyet augusztus 21. és 25. között szerveznek meg Szabadkán - tájékoztattak a szervezők kedden.

Kádár Tamás: új fejezet kezdetén a fesztivál

Új fejezet kezdődik a Sziget történetében a 30. fesztivál után a Sziget főszervezőjének közlése szerint.

Filmvetítéssel és kiállítással is készül a MÁV a Keleti pályaudvar megnyitásának 140. évfordulójára

Filmvetítéssel, gyerekeknek szóló kincskereső játékkal, vezetett sétával, valamint novella- és fotókiállítással is várja az érdeklődőket a MÁV augusztus 16-án Budapesten, a Keleti pályaudvar megnyitásának 140. évfordulója alkalmából.

Szoboravatóval és Europa Nostra-díjátadóval kezdődnek a héten a 15. Kolozsvári Magyar Napok előrendezvényei (2. rész)

Az erdélyi magyarság számára jelképes ünnepségekkel, a belvárosban visszaállított Mária-oszlop megáldásával és a Szent Mihály-templom Europa Nostra-díjának átadásával kezdődnek csütörtökön a 15. Kolozsvári Magyar Napok (KMN) előrendezvényei - közölték a szervezők.

Szoboravatóval és Europa Nostra-díjátadóval kezdődnek a héten a 15. Kolozsvári Magyar Napok előrendezvényei

Az erdélyi magyarság számára jelképes ünnepségekkel, a belvárosban visszaállított Mária-oszlop megáldásával és a Szent Mihály-templom Europa Nostra-díjának átadásával kezdődnek csütörtökön a 15. Kolozsvári Magyar Napok (KMN) előrendezvényei - közölték a szervezők.

Pénteken kezdődik a 33. Palóc Napok programsorozata Füleken

Pénteken kezdődik a 33. Palóc Napok és Városnapok programsorozata a felvidéki Füleken.

Fődíjat nyert a Kék Pelikan című film Tel Avivban

Fődíjat nyert Csáki László Kék Pelikan című alkotása az Animix Nemzetközi Animációs Filmfesztiválon, Tel Avivban csütörtökön.

Nyolc kórus vesz részt a Cantemus Nemzetközi Kórusfesztiválon Nyíregyházán

Tizenegy ország képviselői, köztük nyolc énekkórus vesz részt a jövő csütörtökön kezdődő 15. Cantemus Nemzetközi Kórusfesztivál és Karvezető Mesterkurzuson Nyíregyházán.

Závogyán Magdolna: a magyaroknak irányt kell mutatniuk a világnak

A magyaroknak a nemzetépítés mellett irányt kell mutatniuk a világnak is - mondta a Kulturális és Innovációs Minisztérium (KIM) kultúráért felelős államtitkára pénteken Jászberényben, a XI. Kárpát-Haza Kulturális és Gazdasági Konferencián.

Libri Talent néven tehetséggondozó programot indít a Libri cégcsoport

Libri Talent néven tehetséggondozó programot indít a Libri cégcsoport; augusztustól írói ösztöndíjprogramra pályázhatnak a fiatal, tehetséges szerzők és a könyvszakmában elhelyezkedni vágyók.