Indul a Fóti Filmstúdió fejlesztése

Heteken belül megkezdődnek négy új műterem építési munkálatai a Fóti Filmstúdióban - tájékoztatta hétfőn a Nemzeti Filmintézet (NFI) az MTI-t.

Nyolc bemutatót tervez az új évadban a József Attila Színház

Nyolc bemutatóra készül az új évadban a József Attila Színház, amely ősszel az Egy szoknya, egy nadrág, a Valami bűzlik... és a Szibériai csárdás című darabot, valamint a Furcsa pár női változatát is műsorra tűzi.

Hétszázmillió fontból épülhet filmes és televíziós produkciós központ Nagy-Britanniában

Hétszázmillió fontból (több mint 290 milliárd forintból) építene "világszínvonalú" filmes és televíziós produkciós központot Nagy-Britanniában két amerikai cég - írta a BBC hírportálja.

Színinövendékekkel állítják színpadra A Pál utcai fiúkat Zalaegerszegen

Kaposvári színinövendékek és zalai néptáncosok közreműködésével mutatja be pénteken a zalaegerszegi Kvártélyház A Pál utcai fiúk zenés változatát.

Kezdődik a Thealter nemzetközi színházi fesztivál Szegeden

Színháztudományi konferenciával kezdődik el a Thealter nemzetközi színházi fesztivál programja csütörtökön Szegeden - tájékoztatta a szervező MASZK Egyesület az MTI-t.

Háromszázhetven filmet vetítenek a Kecskeméti Animációs Filmfesztiválon

Harminc országból háromszázhetven filmet vetítenek augusztus 11. és 15. között a 15. Kecskeméti Animációs Filmfesztiválon (KAFF), amelynek programjában szakmai események, kiállítások, közönségtalálkozók, könyvbemutatók, fényfestés és családi programok is szerepelnek.

Online kiállítás nyílt a fotópályázat legjobb alkotásaiból

Online kiállítás nyílt a Magyarország 365 fotópályázat legjobb alkotásaiból; a magyar kormány által meghirdetett pályázatra legutóbb mintegy 28 ezer felvételt neveztek - közölte az MTI-vel hétfőn a Miniszterelnöki Kabinetiroda.

André Ferenc nyerte a PesText irodalmi pályázatának szakmai díját

André Ferenc Foszfor és verejték című alkotása nyerte a PesText világirodalmi fesztivál 2021-es, buborék hívószóra kiírt irodalmi pályázatának szakmai díját.

Gulyás: jelentősen nő a kultúrstratégiai intézmények támogatása

A Nemzeti Kulturális Tanács tagjait adó tizenhét kultúrstratégiai intézmény állami támogatása 2021-től 13,5 milliárd, 2022-től 17 milliárd forinttal emelkedik - jelentette be Gulyás Gergely, a Miniszterelnökséget vezető miniszter hétfőn Budapesten.

Kezdődik a Muzsikáló udvar programja Szegeden

Igényes szórakozást kínáló, változatos műsorral várják a zenebarátokat a szegedi városháza egyedi hangulatú udvarán, ahol az idén is megrendezik a Muzsikáló Udvar címet viselő programsorozatot - tájékoztatták a szervezők az MTI-t.

Augusztusban öt helyszínen rendezik a Zsidó Kulturális Fesztivált

Éljük át újra! szlogennel idén öt helyszínen rendezik a Zsidó Kulturális Fesztivált augusztus 22. és 30. között Budapesten.

Kezdődik a Campus Fesztivál Debrecenben

A debreceni Nagyerdőben szerda délután megnyitja kapuit a Campus Fesztivál - közölte a rendezvény sajtófőnöke az MTI-vel.