Új nemzetközi filmdíjat alapított a legnagyobb észak-amerikai kritikusszervezet

Új nemzetközi díjat alapított a legnagyobb észak-amerikai filmkritikus szervezet: a testület új ágazatának külföldi újságírókból álló tagjai által felügyelt díjat először 2022 januárjában adják át.

Véget ért a Nagykarácsony című film forgatása

Véget ért a Nagykarácsony című film forgatása, a Nemzeti Filmintézet (NFI) támogatásával készülő romantikus vígjáték felvételén 30 hivatásos tűzoltó és több mint 60 színész, köztük 22 gyerekszereplő vett részt - közölték az alkotók csütörtökön az MTI-vel.

Nyáron több fesztiválon is fellép a Liszt Ferenc Kamarazenekar

Újból közönség előtt játszik pénteken a Liszt Ferenc Kamarazenekar a Müpa Trumpetissimo - Trombitagála koncertjén, emellett a nyáron több fesztiválon is fellépnek.

A polgárpukkasztó zenészlegendáról készült film már a magyar mozikban

A rock történetének egyik legkülönösebb, egyben az egyik legizgalmasabb zeneszerzőjét, gitárosát, a polgárpukkasztó Frank Zappa életét mutatja be az az amerikai dokumentumfilm, amely csütörtöktől látható a magyar mozikban.

Ternovszky Béla és Gelley Bálint lesz a záró beszélgetés vendége

Ternovszky Béla és Gelley Bálint lesz a vendég a Magyar Művészeti Akadémia (MMA) Animációs esték - Hagyomány és haladás című online sorozatának záró beszélgetésén csütörtökön.

Havadtőy Sámuel készíti a Budavári Palota Szent István-termének installációját

Havadtőy Sámuel, a világhírű magyar művész készíti a Budavári Palota elsőként rekonstruált terméhez, a Szent István-teremhez kapcsolódó különleges installációt - közölte a Várkapitányság szerdán az MTI-vel.

Elhunyt Delia Fiallo, a latin-amerikai teleregény anyja

Elhunyt 96 éves korában Delia Fiallo, akit a latin-amerikai teleregény anyjaként tiszteltek.

Idén ismét útra kel a vajdasági Tanyaszínház

Ödön von Horváth Kazimír és Karolina című darabját mutatja be az idei évben a vajdasági Tanyaszínház, amely megújult vezetéssel, a koronavírus-járvány miatt kihagyott év után újult erővel vág neki a nyári turnénak.

Színes, gazdag évadra készül a debreceni Kodály Filharmónia

Színes, gazdag évadra készül és sűrű, izgalmas évek elé néz a debreceni Kodály Filharmónia: idén jubileumot ünnepel a Kodály Kórus, két év múlva pedig százéves lesz a zenekar - jelezte Somogyi-Tóth Dániel, a filharmónia igazgató-művészeti vezetője.

Július 1-jén kezdődik a Zenélő Budapest ingyenes koncertsorozat

Mintegy 350 ingyenes koncerttel várja a Zenélő Budapest rendezvénysorozat az érdeklődőket július 1-je és augusztus 31. között a főváros több szabadtéri helyszínén.

A Csík Zenekar Presser Gáborral és Karácsony Jánossal turnézik

Huszonhárom állomásos turnéra indul július 17-én a Csík Zenekar Presser Gáborral és Karácsony Jánossal.

Karlovy Varyban lesz Kis Hajni első mozifilmjének premierje

Az augusztus végén kezdődő Karlovy Vary Nemzetközi Filmfesztivál meghívta Kis Hajni első mozifilmjét, a magyar-szlovák koprodukcióban készült Külön falka című alkotást az East of the West című versenyprogramjába - közölte a Nemzeti Filmintézet kedden az MTI-vel.