Tizenöt ország 35 művészének kárpitjai kiállításon a Pesti Vigadóban

Tizenöt ország 35 művészének alkotása mellett egy hetven magyar alkotó által megszőtt nagy kárpitfal is látható lesz a Magyar Kárpitművészek Egyesületének harmadik nemzetközi kortárs kiállításán.

Meghirdették a Gyurkovics Tibor vers-, prózamondó és verséneklő versenyt

Meghirdették a Gyurkovics Tibor országos vers-, prózamondó és verséneklő versenyt, amelynek célja a Kossuth- és József Attila-díjas költő, író irodalmi munkásságának, szellemi örökségének népszerűsítése.

A költőt, a művészt, az embert mutatja be Tony Palmer Leonard Cohen-filmje

A költőt, a művészt, az embert mutatja be Tony Palmer dokumentumfilmje, amely Leonard Cohen 1972-es európai koncertkörútjáról készült.

Hamar Zsolt: alapvető cél minél több emberhez eljuttatni a zenét

Alapvető cél minél több emberhez minél többféle módon eljuttatni a zenét - mondta el Hamar Zsolt Liszt Ferenc-díjas karmester, a Nemzeti Filharmonikusok márciusban kinevezett zeneigazgatója az MTI-nek.

Kínai kalligráfia- és festménykiállítás a Pesti Vigadóban

A hagyományos művészeti ágakat a modern művészettel ötvöző kortárs kínai alkotók festményeit, kalligráfiáit és pecsétvéséseit mutatja be a Kínai Nemzeti Művészeti Akadémia Keletről. című, hétfőn nyíló kiállítása a Pesti Vigadóban.

Budapest gyermekkönyv-illusztrációkon a Deák17 Galéria kiállításán

Lapozható könyvek, társasjátékok, filmek és interaktív várostérkép segítségével mutatja be csaknem húsz neves magyar gyermekkönyv-illusztrátor Budapestet ábrázoló alkotásait az a kiállítás, amely április 12-én nyílik a fővárosban a Deák17 Galériában.

A drámafordításról rendeznek konferenciát a Katona József Színházban

Számos elismert felszólaló részvételével rendez konferenciát a drámafordítás mai helyzetéről a Katona József Színház.

Kötélre csíptetett idézetek és versmondó versenyek Somogyban

Kötélre csíptetett idézetekkel, közös szavalattal és versmondó versenyekkel is ünneplik a költészet napját Somogy megyében.

A Hippolütosz bemutatója a Nemzeti Színházban

A Hippolütosz bemutatója a Nemzeti Színházban.

Pócza Zoltán: megújításra szorulnak a szabadtéri színházak nézőterei és színpadai

A szabadtéri színházak az országban szinte mindenhol csodálatos történelmi, építészeti környezetben működnek, de a nézőterek és a színpadok döntő többsége megújításra szorulna, vagy éppen technikai felszereltségük elavult.

Evangélikus diákok mondanak közösen verset a Nemzeti Múzeum lépcsőjén

Evangélikus iskolák ötszáz diákja és tanáraik mondják el közösen az Erős vár a mi Istenünk kezdetű evangélikus himnuszt József Attila fordításában hétfőn 12.30-kor a Magyar Nemzeti Múzeum lépcsőjén.

Premierrel és táncfesztivállal készül a májusra a Nemzeti Táncszínház

A fennállásának 30. évfordulóját ünneplő TranzDanz új produkciójával és a Határtalan Táncfőváros elnevezésű fesztivállal várja az érdeklődőket májusban a Nemzeti Táncszínház.