A huszadik század egyik legösszetettebb és legnagyobb hatású magyar művészegyénisége, Kondor Béla alkotásaiból nyílt gyűjteményes kiállítás a hódmezővásárhelyi Tornyai-múzeumban vasárnap.
A legjobb színészi alakításért járó elismerést vehette át Kovács Patrícia és Gryllus Dorka szombat éjjel a barcelonai Zoom Fesztiválon.
Technikailag és tartalmilag egyaránt gazdag és változatos volt a vasárnap záruló, ötnapos Anilogue Nemzetközi Animációs Filmfesztivál rövidfilmes versenyprogramja - értékelte a nemzetközi zsűri az MTI kérdéseire.
Súlyos betegséget követően, életének 61. évében, péntek este elhunyt Gedeon József, a Gyulai Várszínház igazgatója - erősítette meg szombaton a beol.hu hírportál értesülését az intézmény sajtóreferense az MTI-nek.
Igazi flamenco családból származik Estrella Morente: édesapja mellett testvérei és unokatestvérei is a műfaj ismert művelői.
Érdemes volt egyezetést kezdeményezni a táncművészeti életjáradékra jogosultak körének bővítéséért - mondta el az MTI-nek Novák Ferenc, a Magyar Táncművészek Szövetségének tiszteletbeli elnöke.
A Varekai című előadás tisztelgés a bátorság előtt: mindannyiunknak lehetnek problémái az életben, ám ezeket muszáj legyőznünk, muszáj felegyenesednünk, harcolnunk és élnünk.
Tommy Vig világhírű vibrafonos, ütőhangszeres a hazai dzsesszélet ismert alakja a riói magyar győztesek tiszteletére ad koncertet december 3-án a Budapest Jazz Clubban (BJC), ahol bemutatják a zenészről szóló monográfiát is Tommy Vig - Mozaikkockák egy zeneművészről címmel.
Élő irodalom címmel indította el a kortárs szerzőket bemutató monográfia-sorozatát a Coldwell Kiadó. Az első három kötetből Pósa Zoltán, Csontos János és Kontra Ferenc pályaképe rajzolódik ki az olvasó előtt.
Befejeződött a soproni városi könyvtárban őrzött Széchenyi-könyvtártöredék feldolgozása. Több mint kétszáz kötetet néztek át és katalogizáltak, amelyből mintegy százharmincban megtalálható Széchenyi István aláírása vagy bélyegzője.
Ünnepi magyarországi turnéra indul a Boban Markovic Orkestar. A balkáni zene egyik legjelentősebb csapatának tíz helyszínt érintő koncertsorozata december 2-án Szegeden kezdődik és 2017. január 6-án Miskolcon zárul.
