Több mint 11 milliárd forint jut jövőre az előadóművészeti szervezeteknek

Jövőre a központi költségvetésből 11,6 milliárd forint jut a települési önkormányzatok által fenntartott, valamint támogatott előadó-művészeti szervezeteknek - közölte a kultúráért felelős államtitkárság az MTI-vel szerdán.

Budapest Park: jövőre jön Marilyn Manson és Parov Stelar is

Nyolc év után jövő júliusban ismét koncertet ad Magyarországon Marilyn Manson. Az amerikai sztár a Budapest Parkban lép fel 2017-ben, akárcsak az osztrák Parov Stelar, aki egy év után május 13-án tér vissza.

Zenészlegendák a második Get Closer Budapest Jazz Festen

A progresszív jazzgitár egyik királya, John Scofield, Richard Galliano és Ron Carter legendás duója, valamint a francia csodatrombitás, Erik Truffaz is szerepel a második Get Closer Budapest Jazz Fest fellépői között, amelyet március 24. és 26. között rendeznek meg a MOM Kulturális Központban.

Roman Polanskit mégsem adják ki az Egyesült Államoknak

A lengyel legfelsőbb bíróság kedden megerősítette azt a korábbi ítéletet, amely szerint Lengyelország nem adja ki Roman Polanski Oscar-díjas filmrendezőt az Egyesült Államoknak, ahol évtizedek óta körözik egy kiskorú megerőszakolása miatt.

Galériát nyit a Magyar PEN Klub

Kertész Dániel Írókportrék 1981-2008 című kiállításával nyílik meg kedden a Magyar PEN Klub új képzőművészeti és fotógalériája, a Janus Galéria a Kossuth téren.
Visszaemlékezés 1956-ra zsidó szemszögből! - videó

Visszaemlékezés 1956-ra zsidó szemszögből! - videó

Magyar devizások, hazájukért kiálló zsidókról beszél Rosenfeld Dániel Imre és 1956-ról is.
A legősibb túlvilágról szóló könyvek

A legősibb túlvilágról szóló könyvek

Nyolc könyv, amely a múltban segített az embereknek abban, hogy legyőzzék a haláltól való félelmüket.

Múzeum+ karácsony a Nemzeti Galériában

Játékos tárlatvezetésekkel, workshopokkal, koncertekkel és egyéb karácsonyi programokkal várja a látogatókat december 10-én a Magyar Nemzeti Galéria (MNG) Múzeum+ karácsony elnevezésű rendezvénye.

Standard táncok világbajnoksága Pécsett

Pécs, 2016. december 5.

Hungarian Open Europe Cup

Budapest, 2016. december 4.

Világsztárok lépnek fel az Operában és az Erkel Színházban

Világsztárok lépnek fel a következő hetekben a Magyar Állami Operaházban és az Erkel Színházban: láthatja és a hallhatja a közönség Charles Castronovót, Erwin Schrottot, Renée Fleminget és Iréne Theorint.

Kortárs európai dzsessz az Opus Jazz Clubban

Kortárs európai dzsesszelőadók koncerteznek a következő napokban a budapesti Opus Jazz Clubban.