Uniós agrárbiztos: a közös agrárpolitika forrásainak szintje a tagállamok befizetésének növelésével tartható

A közös agrárpolitikában (kap) a mezőgazdaságra fordítandó támogatások 5 százalékkal csökkenhetnek a 2021-től 2027-ig tartó ciklusban az előzőhöz képest, a szinten tartáshoz a tagállamok befizetésének emelésére lenne szükség, de ehhez öt tagállam nem járul hozzá.

PM: augusztusban 155 milliárd forint volt az államháztartás központi alrendszerének hiánya

Augusztusban az államháztartás központi alrendszere 155,3 milliárd forint hiányt mutatott, kevesebbet az egy évvel korábbi 163,1 milliárd forintnál, de több mint kétszeresét az előző havi 70,4 milliárd forintos deficitnek.

ITM: több mint ezermilliárd jut az innovatív ötletek felkarolására

Több mint ezermilliárd forintot költ a jelenlegi európai uniós költségvetési ciklusban Magyarország arra, hogy az innovatív, kreatív ötletekre vállalkozások épüljenek.

ÁSZ: kedvezőek a gazdasági folyamatok, de az uniós források késedelme kockázatot jelent

A makrogazdasági folyamatok kedvezően alakultak az első fél évben, kockázatot jelent ugyanakkor az európai uniós források beérkezésének elhúzódása, valamint a költségvetési szervek kiadásainak túlteljesülése.

Az eddigi legnagyobb szabású Vásárhelyi Forgatagra készülnek Marosvásárhelyen

Az eddigi legnagyobb szabású és legnagyobb költségvetésű Vásárhelyi Forgatagot szervezik meg augusztus 27. és szeptember 2. között Marosvásárhelyen - közölték csütörtöki sajtótájékoztatójukon a szervezők.

Rétvári: tovább erősödhetnek a családok

Jövőre, a nemrég elfogadott 2019-es költségvetésnek köszönhetően tovább erősödhetnek a magyar családok - jelentette ki az Emberi Erőforrások Minisztériumának parlamenti államtitkára csütörtöki budapesti sajtótájékoztatóján.

Dömötör: jövő pénteken lehet a végszavazás

Jövő pénteken az Országgyűlés elfogadhatja a jövő évi költségvetést, amely biztonságot és kiszámíthatóságot jelent majd a gazdasági szereplők számára is - közölte a Miniszterelnöki Kabinetiroda parlamenti államtitkára az M1 aktuális csatorna szerda reggeli műsorában.

Palkovics László: prioritások kellenek a kutatási források elosztásához

A kutatásra szánt források elosztásához meg kell határozni a prioritást élvező területeket - mondta Palkovics László, az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) vezetője a Magyar Hírlapnak.

Emelné a köz szolgálatában állók bérét a Jobbik

A köztisztviselői illetményalap 60 ezer forintra emelését kezdeményezi a Jobbik - közölte Hegedűs Lorántné, az ellenzéki párt alelnöke csütörtökön sajtótájékoztatón.

Novák Katalin: minden eddiginél több pénz jut a családokra

Minden eddiginél több forrás jut a jövő évi költségvetésben a családok támogatására - mondta az Emberi Erőforrások Minisztériumának család- és ifjúságügyért felelős államtitkára szerda reggel az M1 aktuális csatornán.

Novák Katalin: a biztonságos növekedés és a családok költségvetése a 2019-es

A biztonságos növekedés és a családok költségvetése lesz a jövő évi, minden eddiginél több pénz, 2000 milliárd forintnál is több jut a családok támogatására - közölte az Emberi Erőforrások Minisztériuma család- és ifjúságügyért felelős államtitkára pénteki budapesti sajtótájékoztatóján.

MTA-ITM: egységes innovációs és tudománypolitikára van szükség

A Magyar Tudományos Akadémia (MTA) elnöksége pénteki rendkívüli ülésén meghatározta azokat a legfontosabb pontokat, amelyeket aggályosnak tart a szerdán benyújtott költségvetési tervezetben, és felhatalmazta a testület elnökét, hogy ez alapján folytasson tárgyalásokat a kormány képviselőivel.