Szerző: Ancsy
itt:
környezetvédelem
Szombaton rendezik meg az idei Föld órája akciót, a szervezők arra kérik a kezdeményezéshez csatlakozókat, hogy este 20 óra 30 perctől egy órára kapcsoljanak ki otthonukban minden elektronikus berendezést és kapcsolják le a világítást - közölte a WWF Magyarország szerdán az MTI-vel.
Szerző: Ancsy
itt:
környezetvédelem
A Coca-Cola Magyarország több mint 800 millió forintos beruházással éves szinten közel 230 tonnával csökkenti a műanyagfelhasználását az országban - közölte a vállalat szerdán az MTI-vel.
Szerző: Ancsy
itt:
környezetvédelem
Még nem késő megmenteni a Földet, de a környezet érdekében az embereknek világszerte változtatniuk kell a mindennapi szokásaikon - fogalmazott a köztársasági elnök kedden Budapesten, a víz világnapja alkalmából tartott előadásában.
Szerző: Ancsy
itt:
környezetvédelem
Az illegálisan lerakott hulladék felszámolásának fontosságát hangsúlyozta az innovációs és technológiai miniszter a Tavaszi nagytakarítás - Takarítsuk ki együtt a természetet! elnevezésű akció kezdőnapján, hétfőn Budapesten.
Szerző: Ancsy
itt:
környezetvédelem
Komáromban átadták a Rossi Biofuel Zrt. 45 millió eurós, barnamezős beruházással épült üzemét, melyben évente 50 ezer tonna, legfejlettebb technológiával készülő biodízel üzemanyagot állítanak elő - közölte a Mol-csoport pénteken az MTI-vel.
Szerző: Ancsy
itt:
környezetvédelem
A zöld vállalkozásfejlesztésről, a sikeres üzleti megoldások és a fenntarthatósági irányelvek kapcsolatáról beszélgetett Áder János köztársasági elnök Kék bolygó című podcastjának legújabb, hétfői adásában.
Szerző: Ancsy
itt:
környezetvédelem
Térképes online keresővel segíti a szelektív hulladékgyűjtést a Spar Magyarország - közölte a társaság csütörtökön az MTI-vel.
Szerző: Ancsy
itt:
környezetvédelem
A Planet Budapest 2021 Fenntarthatósági Expó és Világtalálkozó gazdasági hasznáról beszélgetett Áder János köztársasági elnök Kék bolygó című podcastjának legújabb, hétfői adásában.
Szerző: Ancsy
itt:
környezetvédelem
"Ne égess!" címmel felvilágosító kampányt indít a háztartási hulladék égetésének megelőzésére a fővárosi önkormányzat, a Budapesti Közművek, a Levegő Munkacsoport és a Humusz Szövetség - tájékoztatta a Főpolgármesteri Hivatal csütörtökön az MTI-t.
Szerző: Ancsy
itt:
közlekedés
Először vesz részt hidrogén-meghajtású autóbusz a közösségi közlekedésben Magyarországon.
Szerző: Ancsy
itt:
környezetvédelem
A kormányzati támogatással megvalósult, mintegy félmilliárd forintos környezetvédelmi beruházásnak köszönhetően szinte megszűnt az ATEV Zrt. hódmezővásárhelyi üzemének szagterhelése - közölte Vígh Róbert Ferenc gyárigazgató hétfőn a helyszínen.
Szerző: Ancsy
itt:
környezetvédelem
Háromoldalú megállapodást írt alá Pilisborosjenő önkormányzata, a Duna-Ipoly Nemzeti Park Igazgatóság és a Pilisi Parkerdő Zrt. a települést övező természet hatékonyabb védelme érdekében - mondta Pilisborosjenő polgármestere csütörtökön a pilisi településen.