Nagy István: egyre égetőbb a feladat a környezet megóvása

Egyre égetőbb feladatnak nevezte az agrárminiszter a teremtett világ minőségének megőrzésért tett lépéseket pénteken Győrben.

Planet Budapest 2021: az éghajlatváltozás, a hulladékgazdálkodás és a túlzott fogyasztás a legjelentősebb fenntarthatósági kihívások a magyarok szerint

A magyarok közel 80 százaléka szerint a lakosságnak, a vállalatoknak és a politikának egyaránt tennie kell azért, hogy a fenntarthatósági fordulat sikeres legyen - derül ki a Planet Budapest 2021 Fenntarthatósági Expó és Világtalálkozó szervezőinek megbízásából készült reprezentatív kutatásból.

Felújított szennyvíztelepet adtak át Mocsán

Befejeződött Mocsán a szennyvíztelep felújítása, az európai uniós támogatásból megvalósult, 320 millió forintos beruházással a 23 éve épült létesítmény megfelel a mai környezetvédelmi előírásoknak - tájékoztatta a Komárom-Esztergom megyei település polgármestere az MTI-t.

Méhekre veszélyes repcetáblákat semmisíttetett meg a hatóság

A méhészek jelzései alapján végzett vizsgálat eredményeképpen a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) öt esetben repcetáblákat semmisített meg Baranya megyében, ugyanis a növények veszélyt jelentettek a beporzó rovarokra, méhekre - közölte a Nébih kedden az MTI-vel.

A Nestlé összes csomagolóanyaga újrahasznosítható lesz

A Nestlé csomagolóanyagainak 100 százaléka újrahasznosítható lesz 2025-re - közölte a vállalat az MTI-vel kedden.

Putyin részt vesz a klímacsúcson

Részt vesz Vlagyimir Putyin orosz elnök a csütörtökön videokonferencia formájában megtartandó klíma-csúcsértekezleten - közölte hétfőn a Kreml sajtószolgálata.

MTSZ: összegyűltek a magyarországi aláírások a méhek megmentését célzó európai kezdeményezéshez

Összegyűlt kellő számú, 15 750 aláírás Magyarországról a Mentsük meg a méheket és a gazdákat! címmel létrehozott európai polgári kezdeményezéshez - közölte a Magyar Természetvédők Szövetsége az MTI-vel hétfőn.

Őshonos gyümölcsfákat ültetnek Rákóczifalván

Több mint harminc különböző, Magyarországon őshonos gyümölcsfát ültetnek el csütörtökön a Jász-Nagykun-Szolnok megyei Rákóczifalva egyik általános iskolájának udvarán, a közelmúltban felújított sportcsarnok melletti területen.

Klíma- és Természetvédelmi Akcióterv: közel 300 szervezet vesz részt az ország megtisztításában

Összesen mintegy 2,4 milliárd forint támogatással teheti tisztábbá az ország egy-egy szegletét, előzheti meg a további illegális hulladéklerakást a Tisztítsuk meg az országot! pályázat eddigi 285 nyertese - jelentette be Schanda Tamás.

Klímakutató: fontos, hogy az emberek hallgassanak a tudósokra

A tudomány és a demokrácia kompatibilitásáról, a "vizionárius" vezetők elhivatottságáról és a nemzeti értékelő jelentésről beszélgetett Ürge-Vorsatz Diána klímakutatóval Áder János köztársasági elnök Kék Bolygó című podcastjának kedden közzétett adásában.

Szennyvizek és szennyvíziszapok hasznosítására dolgoztak ki új megoldásokat az SZTE kutatói

Szennyvizek és szennyvíziszapok hasznosítására dolgoztak ki új megoldásokat a Szegedi Tudományegyetem (SZTE) kutatói egy uniós támogatással megvalósult program keretében - tájékoztatta a felsőoktatási intézmény közkapcsolati igazgatósága szerdán az MTI-t.

Az Európai Unió Tanácsa jóváhagyta a vegyi anyagokra vonatkozó uniós stratégiát

Az Európai Unió Tanácsa hozzájárulását adta a vegyi anyagokra vonatkozó új stratégiához, amely az egészség és a környezet számára veszélyes anyagokkal szembeni védelem fokozására összpontosítja figyelmét, céljai között szerepel, hogy környezetbaráttá tegye az európai vegyipart.