Donald Trump amerikai elnök megerősítette, hogy különmegbízottja, Steve Witkoff a héten Oroszországba látogat, miután ultimátumot adott az orosz elnöknek az ukrajnai háború befejezésére.
Pénzügyi gyorssegély kiutalásáról döntött pénteki rendkívüli ülésén a román kormány a hét eleji moldvai árvíz károsultjai és az áldozatok hozzátartozói számára.
Romániában két százalékponttal nőtt az általános forgalmi adó (áfa) és mintegy 6 százalékkal drágult az üzemanyag pénteken, miután hatályba lépett a kormány deficitcsökkentő intézkedéseinek első csomagja.
Eddig 31 halálos áldozatot találtak meg Kijevben annak a többszintes lakóháznak a romjai alatt, amelyet csütörtökre virradóra rakétatalálat ért, a sebesültek száma meghaladta a 150-et.
A szlovén kormány fegyverkiviteli és -behozatali tilalmat rendelt el Izrael ellen, valamint megtiltotta az oda irányuló fegyverek tranzitját is területén keresztül - közölte pénteken a szlovén közszolgálati televízió (RTV).
Továbbra is vannak egyeztetések az Egyesült Államok és Oroszország magas rangú képviselői között, de egyelőre nincs előrelépés az ukrajnai béke felé vezető úton – jelentette ki Marco Rubio amerikai külügyminiszter csütörtökön.
Legalább 60 ember vesztette életét az Észak-Kínát sújtó heves esőzések következtében - közölte csütörtökön a kínai állami média.
Nőtt a Kis-Küküllő vízének sótartalma, miután a vízzel elárasztott parajdi sóbánya fölé újonnan épült csőrendszer nem tudta teljes egészében felfogni a Korond-patak elmúlt napok esőzései nyomán megnövekedett vízhozamát - közölte csütörtökön Barabási Antal-Szabolcs Maros megyei prefektus.
Az orosz hadsereg nyolc rakétát és több mint 300 drónt vetett be ukrajnai célpontok ellen csütörtökre virradóra, Kijevben az eddigi adatok szerint hat ember életét vesztette, sok a sebesült, 12 helyszínen célba találtak a csapásmérő eszközök, 19 esetben pedig a lezuhanó roncsok okoztak károkat.
Új-Zéland rendőrsége látványos fotókkal szemléltette, hogy a Begyűjtés fedőnevű művelet keretében kommandósaik miként jutnak be egy bűnszervezet erődítményébe.
Az Egyesült Államok 25 százalékos vámot és egyes oroszországi importtételek miatt büntetővámot vet ki az Indiából importált árukra augusztus 1-jétől - jelentette be Donald Trump elnök szerdán.
Az uniós tagállamok október 12-től kezdhetik meg a schengeni külső határellenőrzés szigorítását és felgyorsítását lehetővé tevő úgynevezett digitális regisztrációs határigazgatási rendszer (EES) fokozatos bevezetését - közölte az Európai Bizottság szerdán.