Az Amerikai Egyesült Államokban a külföldi gyártású fejlett robotikai eszközökre bevezetett új korlátozásokat bírálta a kínai külügyi szóvivő szerdai pekingi sajtótájékoztatóján.
Egy ember meghalt, hárman pedig megsebesültek az éjszakai orosz légicsapások következtében a dél-ukrajnai Herszonban, ahol lakóházak és infrastrukturális létesítmények is megrongálódtak - jelentették szerdán az illetékes ukrán hatóságok.
Terrorcselekmények elősegítése címen vádat emeltek Pavel Durov, a Telegram üzenetküldő alkalmazás társalapítója ellen, és megindult az eljárás annak érdekében, hogy nemzetközi körözést adjanak ki ellene.
Másodfokú riasztás bevezetését javasolja a román Országos Sóipari Társaság (Salrom) az elárasztott parajdi sóbánya térségében észlelt földmozgás és mikrorezgések miatt - közölte a román sajtó az állami vállalat közleménye alapján.
Kisebb földrengés rázta meg szerda hajnalban Szarajevót és a boszniai főváros környékét.
Meghatározatlan időre sztrájkot hirdetett Romániában a Sanitas egészségügyi szakszervezet kedden, tiltakozásul az új közalkalmazotti bértörvény tervezete ellen.
Az észak-ukrajnai Szumiban az eddigi adatok szerint legkevesebb hat ember, köztük három gyerek megsebesült az éjszakai orosz légicsapások következtében, több lakóház és infrastrukturális létesítmény megrongálódott vagy megsemmisült - jelentették az illetékes ukrán hatóságok.
Tömeges ukrán dróntámadás érte a moszkvai régiót az éjjel, az egyik drón Csehovban egy többlakásos lakóházba csapódott - közölte kedd reggel Andrej Vorobjov, Moszkva megye kormányzója.
Szlovénia kész segítséget nyújtani az erdőtüzekkel küzdő Franciaországnak és Spanyolországnak, a két országnak azonban jelenleg nagyobb kapacitású tűzoltó repülőgépekre és helikopterekre van szüksége, mint amilyenekkel Ljubljana rendelkezik.
Több lakóházat festékszóróval megrongáltak vasárnap a hollandiai Észak-Brabant tartományban fekvő Engelen és Bokhoven településeken.
Orosz dróncsapások érték a dél-ukrajnai Mikolojiv kikötőjét hétfőn, három civil hajóban keletkeztek károk, és egy ember meghalt.
Két ember - egy házaspár - életét vesztette, további öten pedig megsebesültek a dél-oroszországi Rosztov-na-Donut ért ukrán dróntámadás következtében - közölte Jurij Szljuszar, a rosztovi régió kormányzója hétfőn a Max messengeren.