Az orosz hadsereg 155 csapásmérő és álcadrónnal támadott ukrajnai célpontokat csütörtökre virradóra.
Kína új intézkedéscsomagot jelentett be, amely többek között a várostervezés, a lakhatás és a közszolgáltatások fejlesztésén keresztül tenné kedvezőbbé a városi környezetet a fiatalok és a családok számára.
Kína a kétoldalú kapcsolatok erősítésére és a gyakorlati együttműködés bővítésére törekszik Kambodzsával - közölte Vang Ji kínai külügyminiszter Phnompenben, Hun Manet kambodzsai miniszterelnökkel folytatott tárgyalásán.
A tagállamok Európai Unió mellé rendelt nagykövetei (Coreper) jóváhagytak a 90 milliárd eurós hitel felvételt és folyósítását Ukrajnának, valamint megállapodtak az Oroszország elleni új, immár 20. szankciós csomagról.
A Nemzetközi Büntetőbíróság (ICC) fellebbviteli bírái szerint a Nemzetközi Büntetőbíróság, mint az ENSZ hágai székhelyű legfőbb bírói szerve, joghatósággal rendelkezik Rodrigo Duterte felett.
Az Európai Unió 235 millió euró összegű humanitárius segítséget nyújt Nyugat- és Közép-Afrika kiszolgáltatottabb helyzetben lévő lakosságának.
Belgium tizenöt Gepard típusú páncélozott légvédelmi járművet vásárol, majd szállít Ukrajnának - tájékoztatott Theo Francken belga védelmi miniszter kabinetjének bejelentését ismertetve a Le Soir című, francia nyelvű belga napilap szerdán.
Kínai vállalatok titokban műholdakat és műholdfelvételeket értékesítenek Oroszországnak - áll a holland katonai hírszerzés (MIVD) éves jelentésében.
Az orosz hadsereg 215 csapásmérő és álcadrónnal támadott ukrajnai célpontokat szerdára virradóra.
Romániába szállították kedden este a hollandiai Drents Múzeumból tavaly elrabolt, majd visszaszerzett dák aranykincseket, köztük az i.e. 5. század második feléből származó, felbecsülhetetlen értékű cotofenesti-i géta-dák aranysisakot.
Bombariadó miatt szerda reggel több montenegrói iskolát kiürítettek, miközben a podgoricai repülőtéren is robbanószerkezetről érkezett bejelentés - közölte a montenegrói közszolgálati televízió (RTCG) rendőrségi tájékoztatás alapján.
Amennyiben újraindul az orosz kőolaj szállítása a Barátság kőolajvezetéken, Szlovákia készen áll arra, hogy jóváhagyja az EU 20. Oroszországgal szembeni szankciós csomagját - jelentette ki Juraj Blanár.