Ukrajnában jelentősen nőtt a roamingoló ügyfelek mobilnet és hanghívás forgalma, Magyarországról a háborús országba indított nemzetközi hívások és SMS-ek száma is többszörösére emelkedett - közölte a Yettel és a Magyar Telekom az MTI érdeklődésére kedden.
Okszana Zabuzsko ukrán írónő tartott beszédet a nemzetközi nőnap alkalmából az Európai Parlament strasbourgi plenáris ülésén kedden.
Fegyvernyugvás életbe léptetését és humanitárius folyosók megnyitását ígérte a polgári lakosság és a külföldi állampolgárok távozásához közép-európai idő szerint kedd reggel 8 órától öt ostromlott ukrán városnál az orosz védelmi minisztérium.
Kétségtelen, hogy az ukrajnai háború következményeit a román gazdaság is megérzi, de Romániának akkor sem kell nélkülöznie a gázt, ha Oroszország elzárja a csapot - idézte Nicolae Ciuca román kormányfő kijelentését a Digi24 hírtelevízió internetes oldala hétfőn.
Az orosz blokád alatt álló dél-ukrajnai Mariupolba egyelőre nem érkezett meg az a humanitárius segélyt szállító konvoj, amely jelenleg a Zaporizzsjai terület egyik városában tartózkodik, és a tűzszünet megerősítése után indul útnak a város felé.
Vang Ji kínai külügyminiszter a kínai parlament éves ülésszakához kapcsolódóan hétfőn Pekingben tartott sajtótájékoztatóján elmondta: az ukrajnai háborút illetően Kína a béketárgyalások folytatását sürgeti, és a nyugalom és észszerűség megőrzésére intett a válság rendezése érdekében.
A francia elnöki hivatal tagadta hétfőn, hogy Emmanuel Macron államfő humanitárius folyosók megnyitását kérte Vlagyimir Putyin orosz államfőtől az ukrán városoknál.
Az orosz fegyveres erők 10 órától (közép-európai idő szerint 8 órától) fegyvernyugvást hirdettek négy ukrán városnál - Kijevnél, Harkivnál, Szuminál és Mariupolnál -, humanitárius folyosót nyitva a polgári lakosság és a külföldi állampolgárok távozásához - közölte hétfő reggel az orosz védelmi minis
Egymillióra becsülte azoknak az ukrajnai menekülteknek a számát, akik Veneto és Friuli-Venezia Giulia tartományon keresztül mehetnek tovább Olaszország és Európa többi része felé Luca Zaia venetói kormányzó.
Oroszországnak nincsenek barátságtalan szándékai a környező országokkal szemben, minden cselekedete kizárólag az ellene irányuló barátságtalan intézkedésekre adott válasz - jelentette ki Vlagyimir Putyin orosz elnök pénteken egy online rendezvényen.
Ukrajna megtámadása miatt felfüggesztette Oroszország tagságát a Balti-tenger térségének országait tömörítő, a regionális kormányközi együttműködés céljából létrehozott szervezet, a Balti Államok Tanácsa - közölte pénteken a lengyel külügyminisztérium.
A koronavírus-járvány idején a nőkkel szemben elkövetett erőszakos cselekmények száma ugrásszerűen megnőtt, és a pandémia kedvezőtlenül befolyásolta jövedelmüket is.