Kisebb számban, de már Horvátországba és Szlovéniába is érkeztek ukrán menekültek - közölte a két ország belügyminisztériuma szerdán.
Európai uniós embargót szorgalmazott szerdán az orosz szénimportra Mateusz Morawiecki lengyel kormányfő az Európai Tanács (ET) elnökével, Charles Michellel a délkelet-lengyelországi Rzeszówban tartott közös sajtóértekezleten.
Április harmadikára írta ki a szerb elnökválasztást Ivica Dacic leköszönő házelnök szerdán Belgrádban.
Herszon ukrán kikötővárost teljesen ellenőrzése alá vonta az orosz hadsereg - jelentette be szerdán Igor Konasenkov vezérőrnagy, az orosz védelmi minisztérium szóvivője.
Az eddigi vérengzés valószínűleg csak a kezdete mindannak, ami a "szó szerint a túlélésért küzdő" Ukrajnára vár - mondta Olaf Scholz német kancellár kedden Berlinben, kiemelve, hogy az orosz invázió miatt "nagyon-nagyon drámai" helyzetbe kerülhet a kelet-európai ország.
A magyarok a magyarok pártján állnak, s háborúban a magyarok pártján állni azt jelenti, hogy a nemzettársaik oldalán állnak, segítve, befogadva, támogatva őket - fogalmazott a Vajdasági Magyar Szövetség (VMSZ) keddi közleményében.
Klaus Iohannis román államfő kedden közölte, hogy Bukarest támogatja Ukrajna, a Moldovai Köztársaság és Georgia csatlakozását az Európai Unióhoz.
A négyfokos skálán másodfokú, megelőző jellegű terrorriasztást hirdetett Mateusz Morawiecki lengyel kormányfő az Ukrajnával határos két vajdaságban - közölte keddre virradóan a lengyel kormány biztonsági központja (RCB).
Az amerikai pénzügyminisztérium újabb szankciókkal sújtotta Oroszországot, miután megtiltották az amerikaiaknak, hogy részt vegyenek olyan pénzügyi tranzakciókban, amelyekben az orosz központi bank, az oroszországi központi vagyonalap vagy az orosz pénzügyminisztérium is részt vesz.
Jaír Lapid izraeli külügyminiszter közölte, hogy Izrael megszavazza Oroszország elítélését az ENSZ-ben - jelentette a katonai rádió hétfőn.
Mivel Ukrajnában a humanitárius helyzet romlik, és a szomszédos országok fogadják a menekülő ukránokat, az Európai Bizottság 90 millió eurós (mintegy 33 milliárd forint) humanitárius támogatást biztosít civilek megsegítésére irányuló sürgősségi segélyprogramokra.
Teherán továbbra is garanciákat vár az Egyesült Államoktól arra, hogy nem lép ki ismét az iráni atomtevékenységet korlátozó atomalkuból - jelentette ki hétfőn az iráni külügyi szóvivő, s egyúttal elmondta: jelentős előrelépést értek el az egyezmény felélesztését célzó bécsi tárgyalásokon.