Egyelőre nem lesz szükségállapot Csehországban

Egyelőre nincs szükség a szükségállapot kihirdetésére Csehországban, a koronavírus-járvány okozta problémák megoldására azonban hasznos lenne módosítani a pandémia törvényt, hogy az régiónként is lehetővé tegye a megfelelő óvintézkedések meghozatalát.

Izrael megkezdte az 5 évesnél idősebbek beoltását a koronavírus ellen

Izrael megkezdte az 5 évesnél idősebb gyerekek beoltását a koronavírus ellen - jelentette a Jediót Ahronót című újság hírportálja, a ynet kedden.

Továbbra is nyugtalan a helyzet a fehérorosz határon

Továbbra is nyugtalannak minősítik a lengyel hatóságok a fehérorosz határon fennálló helyzetet, illetékesek közlése szerint keddre virradó éjjel egy újabb, mintegy ötvenfős migránscsoport erőszakos határsértési kísérletét hiúsították meg.

Bennett: Izrael nem vesz részt a megállapodásban Iránnal és nem köti az atomalku

Naftali Bennett izraeli miniszterelnök bejelentette, hogy Izrael nem vesz részt a megállapodásban Iránnal és nem is köti az atomalku - jelentette a Jediót Ahronót című újság hírportálja, a ynet kedden.

Német egészségügyi miniszter: a tél végére "mindenki oltott, gyógyult vagy halott lesz"

A delta variáns miatt egyre erősödő koronavírus-járványban a tél végére "valószínűleg nagyjából mindenki beoltott, gyógyult vagy halott lesz" Németországban - jelentette ki a német szövetségi egészségügyi miniszter hétfőn Berlinben.

Megkapta a kormányalakítási megbízást Nicolae Ciuca, a nagykoalíció jelöltje

Megkapta a kormányalakítási megbízást Klaus Iohannis román államfőtől hétfőn Nicolae Ciuca ügyvivő védelmi miniszter, akit a jobbközép Nemzeti Liberális Párt (PNL), a Szociáldemokrata Párt (PSD) és a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) alkotta nagykoalíció jelölt a posztra.

Ausztria szigorította a beutazási szabályokat

Ausztria hétfőtől szigorította a beutazási szabályokat: csak az oltottak, a koronavírus-betegségen fél éven belül átesettek és az érvényes negatív PCR-teszttel rendelkezők utazhatnak be az országba - közölte az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) a police.hu oldalon hétfőn.

Az EU több országgal közösen üdvözölte, hogy visszahelyezik hivatalába az eltávolított szudáni miniszterelnököt

Az Európai Unió, Norvégia, az Egyesült Királyság, az Egyesült Államok, Svájc és Kanada közös nyilatkozatban üdvözölte a megállapodást arról, hogy Szudánban visszahelyezik hivatalába a múlt hónapban puccsal eltávolított miniszterelnököt, Abdalla Hamdokot.

A PSD jóváhagyta hogy a PNL adja elsőként a kormányfőt

A román parlament legnagyobb frakciójával rendelkező Szociáldemokrata Párt (PSD) jóváhagyta hétfőn, hogy a jobbközép Nemzeti Liberális Párt (PNL) adja elsőként a Romániai Magyar Demokrata Szövetséggel (RMDSZ) közösen alakított nagykoalíció miniszterelnökét.

Morawiecki: keletről komoly biztonsági fenyegetés éri az EU-t, a 7-es cikkely helyett erre fókuszáljon Brüsszel

Keletről komoly biztonsági fenyegetések érik az Európai Uniót (EU), ezért a legfontosabb ügyekre kell fókuszálni, amelyek közé aligha tartozik az uniós alapszerződés 7-es cikkelye körüli vita - hangsúlyozta Mateusz Morawiecki lengyel kormányfő a wpolityce.pl hírportálon hétfőn megjelent interjúban.

Washington óva inti Izraelt az iráni atomlétesítmények elleni támadástól

Washington óva intette Izraelt az iráni atomlétesítmények elleni támadástól, mert amerikai értékelés szerint egy ilyen támadás visszafelé sülhet el - jelentette a Jediót Ahronót című újság hírportálja, a ynet hétfőn.

Olaszország déli partjaira folyamatosan érkeznek a migránsokkal teli hajók

További több mint kétszázhúsz illegális migráns érkezett Lampedusa szigetére a hétfőre virradó éjszaka, miközben folyamatosak a kikötések Szicília és az Adriai-tengerre néző Puglia partjain is - közölte az olasz parti őrség.