Az olasz egészségügyi minisztérium a legmagasabb fokozatú, vörös színű riasztást rendelte el Rómában, valamint Bolognában, Firenzében és Torinóban a rendkívüli hőség miatt csütörtökre.
A szlovén alkotmánybírósághoz fordultak az önkéntes halálba segítésről (eutanázia) szóló törvény támogatói a jogszabályt elutasító tavaly novemberi népszavazás miatt - jelentette szerdán a helyi sajtó.
Üres a Donald Trump amerikai elnök kezdeményezésére létrejött Béketanács hivatalos pénzügyi alapja, és a szerveződés jogi és politikai bizonytalanságok miatt nem tud hozzákezdeni fő céljának, a Gázai övezet újjáépítésének megvalósításához.
Gyilkossággal, kábítószer-kereskedelemmel és pénzmosással vádolt szervezett bűnözői hálózatot számoltak fel az olasz és albán hatóságok - közölte az Európai Unió tagállamai közötti igazságügyi együttműködésért felelős, hágai székhelyű hivatal, a Eurojust szerdán.
Kivégezték Kínában a Lin Csi kínai videojáték-ipari vállalkozó több mint öt évvel ezelőtti megmérgezéséért halálra ítélt férfit - jelentette szerdán a kínai állami hírügynökség.
Elfogta a nemzetközi hírű Pink Panther bűnbanda egyik tagját a montenegrói határon a boszniai állami nyomozó és védelmi hivatal (SIPA) - közölte a hivatal szerdán.
A biztonság, az egészségügy, a megélhetési költségek és a beilleszkedés könnyűsége alapján állt össze a rangsor.
Ahol a víznyelő rács hézagjai nagyobbak, mint a kiskacsák, azokban az országokban már voltak és még lesznek is hatósági fiókamentő akciók, de az mégsem szokványos, hogy egy rendőr lemászik értük.
Újabb földrengés rázta meg szerda délelőtt Horvátország középső részét, Sziszek (Sisak) térségét.
Az orosz hadsereg 163 csapásmérő, valamint álcadrónnal támadott ukrajnai célpontokat szerdára virradóra, a légvédelem a drónok zömét elfogta, azonban a csapások károkat okoztak az észak-ukrajnai Csernyihivben és környékén.
Átfogó vizsgálatsorozatot indítottak a dél-kínai Hunan tartományban az illegális tűzijáték- és petárdagyártás felszámolására, miután a hónap elején az egyik gyárban robbanásban meghalt 37 ember - jelentette szerdán a kínai állami média.
Hat év és három hónap börtönbüntetésre ítélte kedden a szlovéniai Novo Mesto kerületi bírósága Samire Siljicet.