A koronavírus-járvány miatt szűk körben emlékeztek meg csütörtökön Párizsban a Charlie Hebdo című szatirikus hetilap elleni iszlamista merénylet áldozatairól a merénylet hatodik évfordulóján.
Ljubljanában csütörtökön ideiglenesen felfüggesztették az antigén gyorstesztek használatát, miután a szlovén gyógyszerügynökség közölte, gyanú merült fel a tesztek megbízhatóságával kapcsolatban - írta a helyi sajtó.
Naponta húszezer embert oltanak be Koszovóban a koronavírus ellen, miután februárban megérkezik a Pfizer/BioNTech-oltóanyagból egy nagyobb szállítmány - jelentette be sajtótájékoztatóján Avdullah Hoti kormányfő az RTS szerb közszolgálati televízió csütörtöki közlése szerint.
Csaknem fél év óta a legtöbb napi új Covid-19-esetet regisztrálták Kína szárazföldi részén szerdán a kínai nemzeti egészségügyi bizottság csütörtöki jelentése szerint, az ország érintett területein emiatt szigorúbb járványügyi intézkedéseket vezettek be.
A venezuelai választási folyamat hitelességének, átláthatóságának és a politikai pluralizmus biztosításának hiánya miatt atavaly decemberi választások nem feleltek meg a nemzetközi normáknak.
Az Európai Gyógyszerügynökség (EMA) forgalmazásra ajánlotta szerdán az Európai Unióban az amerikai Moderna gyógyszeripari vállalat új típusú koronavírus elleni oltóanyagát.
Az osztrák fővárosban szerdán megkezdődött a koronavírus elleni oltási kampány második köre.
Peking kiállt a hongkongi hatóságok szerdai akciója mellett, amelynek során több mint ötven ellenzéki politikust és demokráciapárti aktivistát vettek őrizetbe a városban a nemzetbiztonsági törvény megsértésének gyanúja miatt.
A kínai külügyminisztérium szerdán közölte, hogy még folyik az egyeztetés az Egészségügyi Világszervezettel (WHO) a koronavírus-járvány eredetének felkutatása céljából Kínába látogató szakértői csoport beutazásáról.
Február végéig megérkezik az első szállítmány a Szputnyik V orosz vakcinából a boszniai Szerb Köztársaságba - jelentette be sajtótájékoztatóján Branislav Zeljkovic, az országrész közegészségügyi intézetének igazgatója a Mondo boszniai hírportál szerdai közlése szerint.
Az Európai Unió további 3,5 millió euró (mintegy 1,2 milliárd forint) támogatást juttat Bosznia-Hercegovinának a menekültek és migránsok számára biztosított humanitárius segítségnyújtással összefüggő kiadásainak fedezésére - közölte az Európai Bizottság kedden.
Halálbüntetésre ítélte az észak-kínai Tiencsin egyik középfokú bírósága kedden a Huarong kínai állami vagyonkezelő vállalat korábbi vezetőjét korrupció miatt - jelentette a Hszinhua kínai állami hírügynökség.
