Tűzharc tört ki az izraeli hadsereg és a libanoni síita Hezbollah egysége között a libanoni határnál - jelentette az izraeli 12-es kereskedelmi televízió hétfő délután.
Valószínűleg szélsőséges zsidó telepesek felgyújtottak hétfőre virradóan egy mecsetet Ciszjordániában, a Rámalláh közelében lévő Al-Birában - jelentette a helyi média.
Oroszország 41 régiója három nap alatt fogja lebonyolítani az ősszel esedékes választásokat a parlament által a héten megszavazott törvénymódosítás értelmében - jelentette be Ella Pamfilova, az orosz Központi Választás Bizottság elnöke pénteken Moszkvában.
Oroszország nem szándékozik belépni egy Kína elleni koalícióba, amelynek létrehozását Mike Pompeo amerikai külügyminiszter szorgalmazza - jelentette ki Dmitrij Peszkov, a Kreml szóvivője újságíróknak pénteken Moszkvában.
A szerb kormány továbbra is támogatja a kis- és közepes vállalkozásokat.
Szünet nélkül érkeznek az emberekkel teli hajók Lampedusa szigetére, ahol csütörtökre, kevesebb mint két nap, alatt 956-ra emelkedett a számuk.
Júliusban már nem elérhetők az Egyesült Királyság és az Európai Unió jövőbeni kapcsolatrendszerét szabályozó megállapodás London által elengedhetetlennek tartott alapelvei, de ősszel még mindig lehetséges az egyezség.
Az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) és a Magyar Polgári Párt (MPP) által létrehozott Erdélyi Magyar Szövetség (EMSZ) részéről Mezei János MPP-elnök pályázza meg a Hargita megyei tanács elnöki tisztségét a szeptember 27-én tartandó romániai önkormányzati választásokon.
Az olasz hatóságok szabálytalanságok miatt határozatlan időre lefoglalták az Ocean Viking hajót a szicíliai Porto Empedocle kikötőjében - közölte a hajót üzemeltető SOS Méditerranée civil szervezet csütörtökre virradóra.
Reformok nélkül folytatódik Olaszország eladósodása - mondta Szomráky Béla Olaszország-szakértő csütörtökön az M1 aktuális csatornán.
Decemberig két új kórházat építenek Szerbiában, amelyek feladata a koronavírus-fertőzöttek kezelése lesz - jelentette be a szerb elnök csütörtökön Belgrádban.
Saját jogosultságait csökkentő törvényt fogadott el az izraeli parlament szerda éjjel annak érdekében, hogy a kormány több területen is cselekedhessen a koronavírus-járvány visszaszorítása érdekében - jelentette a Jediót Ahronót című újság honlapja, a ynet csütörtök reggel.