Első ízben vesznek részt külföldi hadgyakorlaton Sz-400-as orosz légvédelmi ütegek és Pancir-Sz típusú önjáró légvédelmi harcjárművek, a fegyverrendszerek már megérkeztek Szerbiába - közölte csütörtökön az orosz védelmi minisztérium.
A szíriai kurd fegyveresek megkezdték a visszavonulást a török határ közeléből a Moszkva és Ankara között létrejött megállapodás nyomán - jelentette be Szergej Versinyin orosz külügyminiszter-helyettes csütörtökön Moszkvában.
Az Európai Parlament képviselői strasbourgi plenáris ülésükön nemzetközi szankciók meghozatalára szólítottak fel Törökország ellen az észak-szíriai hadműveletek miatt, valamint egy, az ENSZ felügyelete mellett működő biztonsági övezet létrehozását sürgették Szíria északi részén.
Csütörtöki brit médiaértesülések szerint valószínűleg kínai volt az a 39 ember, akit előző nap holtan találtak egy bolgár rendszámú kamion hűtőkocsijában Anglia délkeleti részén.
Az Európai Unió Törvényszékének csütörtökön kihirdetett ítélete szerint jogszerű a Rubik-kocka formáját öltő európai uniós védjegy törlése.
A terrorizmus elleni küzdelem leghatékonyabb módja az illegális migráció felszámolása - hangsúlyozta a külgazdasági és külügyminiszter csütörtökön Tiranában.
Az oroszok leginkább a hadseregben, legkevésbé pedig a politikai pártokban bíznak meg az állami intézmények és társadalmi szervezetek közül - derült ki a moszkvai Jurij Levada Független Elemzőközpont csütörtökön nyilvánosságra hozott felméréséből.
Nagy sikernek tartja a szíriai biztonsági övezet létrehozását Donald Trump amerikai elnök, aki szerda reggeli Twitter-bejegyzéseinek egyikében fejezte ki elégedettségét.
Az Európai Unió (EU) és az Amerikai Egyesült Államok között létrejött adatvédelmi egyezmény hatékony, továbbra is megfelelő szintű védelmet biztosít a részt vevő mintegy ötezer vállalatnak az EU-ból az Egyesült Államokba továbbított személyes adatai számára.
Egyebek mellett a klímavédelemre, a kohéziós politikára, illetve a kis- és középvállalkozások támogatására fordítható összegeket is növelné az Európai Unió jövő évi költségvetésében szerdán elfogadott határozata értelmében az Európai Parlament (EP).
Egyelőre nem ismert annak a 39 embernek a nemzetisége, akiket szerdán találtak holtan egy bolgár kamionban Anglia délkeleti részén - mondta szerdai nyilatkozatában a brit belügyminiszter.
Az egy évvel korábbi szint felére csökkent a Boeing adózott eredménye a szeptember 30-ával végződött harmadik negyedévben - közölte a chicagói székhelyű repülőgépgyártó szerdán az MTI-vel.
