CNN: szélsőséges csoportokhoz kerültek amerikai fegyverek

Több szélsőséges iszlamista szervezet is hasznot húzhatott azokból az amerikai gyártmányú fegyverekből, amelyeket Washington Szaúd-Arábiának és az Egyesült Arab Emírségeknek adott el a jemeni polgárháború kitörése óta

A koszovói külügyminiszter megfenyegette szerb kollégáját

A koszovói külügyminiszter életveszélyesen megfenyegette szerb kollégáját - közölte értesülését a Kurir című belgrádi napilap kedden.

Moszkva rakétaindító állások lengyelországi telepítésétől óvja a NATO-t

Állásfoglalásban nehezményezte az orosz külügyminisztérium hétfőn, hogy az európai NATO-országok az INF-szerződésben való amerikai részvétel felfüggesztésének ügyében maradéktalanul igazodtak az Egyesült Államokhoz.

Európai Bizottság: egyre több gyűlöletkeltő tartalmat törölnek az internetes szolgáltatók

Az internetes szolgáltatók jelenleg 24 órán belül értékelik a bejelentett gyanús tartalmak 89 százalékát, és a jogellenes gyűlöletbeszédnek tekintett tartalmak 72 százalékát eltávolítják, az adatok mintegy kétszeres hatékonyságot mutatnak a 2016-os adatokhoz képest.

Ausztria holokausztban viselt felelősségéről beszélt Alexander Van der Bellen osztrák államelnök Jeruzsálemben

Ausztria holokausztban viselt felelősségéről beszélt Alexander Van der Bellen osztrák államfő Jeruzsálemben hétfői, Reuven Rivlin izraeli elnökkel folytatott megbeszélésén - jelentette a helyi média.

Tavaly a belföldi turizmus biztosította a román idegenforgalom növekedését

Tavaly a belföldi turizmus biztosította Romániában az idegenforgalom növekedését - írta hétfőn a Ziarul Financiar című gazdasági napilap.

Lavrov: Moszkva kész újabb katonai bázist létesíteni Kirgizisztánban

Oroszország kész megvitatni Kirgizisztánnal, hogy egy második katonai bázist létesítsen a területén - jelentette ki Szergej Lavrov orosz külügyminiszter Biskekben, ahol Vlagyimir Putyin hivatalos látogatását készíti elő.

Hatalmas robbanás rázta meg Szomália fővárosát

Hatalmas robbanás rázta meg Szomália fővárosa, Mogadishu központját hétfőn, a helyszínen füstfelhő emelkedett a magasba.

Frans Timmermans: az Európai Néppárt szélsőjobboldali erőket juttathat a hatalomba az EP-választásokon

A Manfred Weberre és pártjára, az Európai Néppártra (EPP) leadott szavazatok szélsőjobboldali erőket juttathatnak a hatalomba a májusi európai parlamenti választásokon.

Kreml: Moszkva kész tanulmányozni Guaidó javaslatait

Amint eljutnak hozzá, Moszkva kész lesz tanulmányozni a magát Venezuela ideiglenes elnökévé kinyilvánító Juan Guaidó javaslatait, de nem őt tekinti államfőnek - jelentette ki Dmitrij Peszkov, a Kreml szóvivője újságíróknak pénteken Moszkvában.

Szijjártó: képmutató az EU Kína-politikája, az együttműködés összeurópai érdek

Képmutató az Európai Unió viszonyulása Kínához, hiszen az együttműködés összeurópai érdek, mint ahogy az is, hogy Közép-Európa kínai forrásokat is felhasználva fejlessze infrastruktúráját.

Felmérés: rekordütemű készletfelhalmozásba kezdtek a brit iparvállalatok

A legfrissebb aktivitási mérőszámok szerint rekordütemű raktárkészlet-felhalmozásba kezdtek a brit feldolgozószektor vállalatai a brit EU-tagság március végén esedékes megszűnésének (Brexit) közeledtével.