"Remélhetőleg konstruktív párbeszéd folytatható" a lengyel kormánnyal az európai uniós alapszerződés 7. cikke szerinti eljárás ügyében - jelentette ki hétfőn Varsóban Frans Timmermans, az Európai Bizottság első alelnöke, miután Mateusz Morawiecki lengyel kormányfővel egyeztetett.
A Cseh Szociáldemokrata Párt (CSSD) tagjainak többsége a belső pártszavazáson jóváhagyta az elnökség döntését, hogy a CSSD lépjen kormánykoalícióra a tavaly októberi parlamenti választáson győztes ANO mozgalommal - jelentette be Jan Hamácek, a párt elnöke pénteken Prágában.
Egyelőre nem sikerült érvényteleníttetnie Maros megye prefektusának a marosvásárhelyi iskolák többnyelvű feliratozására vonatkozó önkormányzati határozatot.
Olaszország diplomáciai vitát okozott azzal, hogy nem engedte kikötni az Aquarius nevű, bevándorlókat szállító francia mentőhajót - közölte Molnár Anna Olaszország-szakértő pénteken a Kossuth Rádió 180 perc című műsorában.
A síita milíciák elleni katonai fellépéssel Jeruzsálem a térség biztonságát erősíti, és ezzel csökkenti a közel-keleti menekültáradatot is - mondta Benjámin Netanjahu izraeli miniszterelnök egy jeruzsálemi biztonsági konferencián az országra leselkedő veszélyek elemzésekor.
Második korrupciós ügyében is felmentette a román legfelsőbb bíróság csütörtökön a jelenleg Szerbiában hatósági felügyelet alatt álló, kiadatására váró Sebastian Ghita médiamágnást és volt parlamenti képviselőt.
Amennyiben az Európai Bizottság nem állítja le a Varsóval szemben kezdeményezett 7. cikk szerinti eljárást, Lengyelország fontos döntéseket, többek között a közös európai menekültügyi rendszer reformját fogja akadályozni.
Rekordra emelkedett Nagy-Britanniában a terrorizmushoz köthető bűncselekmények gyanújával őrizetbe vettek száma az elmúlt pénzügyi évben.
A stratégiai autonómia megteremtése érdekében 13 milliárd eurót fordítanának az úgynevezett Európai Védelmi Alap (EDF) finanszírozására a 2021 és 2027 közötti uniós költségvetési ciklusban - jelentette be az Európai Bizottság (EB) szerdán.
Együttműködést kezd az illegális migráció ellen Németország, Ausztria és Olaszország - jelentette be Horst Seehofer német belügyminiszter és Sebastian Kurz osztrák kancellár szerdán Berlinben.
Németország és Ausztria rendőröket küld Albániába a határvédelem megerősítésére - jelentette be Horst Seehofer német belügyminiszter és Sebastian Kurz osztrák kancellár szerdán Berlinben.
A szociálliberális kormánytöbbség és az RMDSZ szavazataival a bukaresti parlament szenátusa elfogadta szerdán a büntető perrendtartás módosítását.