A Manchester City norvég csatárát dicséri, fotóval illusztrált értékelésének a "Csodálatos Erling Haaland!" címet adva a labdarúgás történetével és statisztikáival foglalkozó nemzetközi szervezet (IFFHS).
Marco Rose, az RB Leipzig vezetőedzője bízik benne, hogy a labdarúgó Bajnokok Ligájában a Celtic felett aratott győzelem lendületet ad csapatának a következő hetekre, egyúttal szomorúan vette tudomásul, hogy együttese alapemberére, Gulácsi Péterre hosszú ideig nem számíthat.
Az MTK Budapest hazai sikere után idegenben 1-0-ra legyőzte a lett FK Jelgavát a labdarúgó UEFA Ifjúsági Liga bajnoki ágának első fordulójában, így továbbjutott.
Szoboszlai Dominik, az RB Leipzig magyar válogatott középpályása szerint "még semmi nincs veszve" a csapat számára a Bajnokok Ligája csoportkörében, amelynek harmadik fordulójában a skót Celtic együttesét fogadják a lipcseiek szerda este.
A Magyar Labdarúgó Szövetség (MLSZ) versenybizottságának döntése alapján jövő év elején pótolja elhalasztott mérkőzéseit az OTP Bank Ligában a Ferencváros.
A Magyar Labdarúgó Szövetség (MLSZ) versenybizottsága elkészítette az OTP Bank Liga 14., 15. és 16. fordulójának programját.
Felemelő érzésnek nevezte László Csaba, a székelyföldi FK Csíkszereda labdarúgóklubjának alig több mint egy hete kinevezett új szakmai igazgatója, hogy szülőföldjén dolgozhat.
A Grammy-díjas amerikai rapper, Lil Baby kiadta The World is Yours to Take című számát, amely a november 20-án kezdődő katari labdarúgó-világbajnokság hivatalos dala lesz.
A magyar labdarúgó-válogatott pénteken este elérheti alapvető célját, a bennmaradást, de akár a csoportelsőséget is megszerezheti németországi vendégjátékán a Nemzetek Ligája A divíziójának utolsó előtti fordulójában.
Dánia válogatottja áll a legközelebb ahhoz, hogy biztosítsa a helyét a labdarúgó Nemzetek Ligája négyes döntőjébe a csoportkör ötödik fordulójában.
Csak kinyomtatott, papíralapú érvényes jeggyel léphetnek be a magyar szurkolók a lipcsei stadionba pénteken, ahol 20.45 órától rendezik a Németország-Magyarország labdarúgó Nemzetek Ligája-mérkőzést.
A Paks színeiben az elmúlt szezonban 31 találattal gólkirály Ádám Martint választották meg a legjobb mezőnyjátékosnak az OTP Bank Ligában a Hivatásos Labdarúgók Szervezetének (HLSZ) szavazásán.