Szerző: Ancsy
itt:
Egészségügy
Ingyenes online tanfolyam indult a lakosság egészségértésének javítására - jelentette be Kőnig Róbert betegtájékoztatásért és betegelégedettségért felelős miniszterelnöki biztos az Egészség 1. Lépés projekt bemutatkozó sajtótájékoztatóján csütörtökön Budapesten.
Szerző: Ancsy
itt:
Állatvilág
A Budakeszi Vadaspark a lakosság segítségét kéri a vadmacskák védelme érdekében: az állatok párválasztási időszaka februártól márciusig tart, ebben az időszakban az állatok nagyobb területeket járnak be és gyakrabban haladnak át főútvonalakon, ami gázoláshoz vezethet.
Az Európai Bizottság kedden két új kezdeményezést jelentett be, amelyek célja, hogy az uniós polgárok pénzügyi ismereteit bővítsék, valamint egyszerűbbé és hozzáférhetőbbé tegyék a befektetési lehetőségeket.
Izrael lakossága tovább nőtt a zsidó naptár szerinti 5785-es évben is a kivándorlók számának emelkedése ellenére - jelentette a helyi statisztikai hivatal a zsidó újév előestéjén.
Mintegy 27 ezerrel 10,86 millióra csökkent Csehország lakosságának létszáma az idei első félévben - közölte a Cseh Statisztikai Hivatal (CSÚ).
Szerző: Ancsy
itt:
Állatvilág
A vadmacskák védelmére figyelmezteti a lakosságot a Budakeszi Vadaspark, mivel a késő téli párválasztási időszak miatt az állatok kevésbé óvatosan közlekedhetnek a főutak közelében.
Decemberben a magyar lakosság erős fogyasztása inkább külföldön, mintsem a hazai boltok forgalmában realizálódott - közölte a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) csütörtökön az MTI-vel a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) legfrissebb adatait kommentálva.
A luxembourgi nagyhercegség fővárosa 1494 lakossal gyarapodott, ezzel Luxembourg népessége 136 208 főre emelkedett 2024-ben - közölte Lydie Polfer luxembourgi polgármester tájékoztatására hivatkozva a Luxemburg Times című, angol nyelvű luxemburgi hírportál szerdán.
Szerző: Ancsy
itt:
Állatvilág
A Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület (MME) Nagy téli madárles címmel országos madárszámlálásra hívja a lakosságot február 28-ig.
A magyar lakosság egészségértése, egészségtudatossága még mindig alacsony szinten van, pedig az egészségműveltség, a kapott vagy szerzett információ helyes értelmezése szoros összefüggésben áll az egyén egészségi állapotával.
Szerző: Ancsy
itt:
Belföldi hírek
A magyar kormány mindent megtesz a lakosság biztonsága, a belső rend fenntartása érdekében - erről beszélt Bakondi György, a miniszterelnök belbiztonsági főtanácsadója a TV2 Mokka című műsorában csütörtök reggel.
Belgium 511, egész családok befogadására alkalmas, lakhatást biztosító sátrat adományoz a gázai lakosságának, a felajánlást a belga védelmi minisztérium a hadsereg szállítórepülőgépével juttatja el a Brüsszel melletti Melsbroek katonai repülőteréről.
