Letartóztatták a szolnoki Hetényi kórházban dühöngő férfit

Elrendelte a letartóztatását egy hónapra a Szolnoki Járásbíróság szerdán annak a középkorú férfinak, akit azzal gyanúsítanak, hogy vasárnap megpróbálta megütni az egyik kórházi dolgozót.

Letartóztatásban maradnak a milliárdos adócsalással gyanúsított céghálózat vezetői

Egy egymilliárd forintos adócsalással gyanúsított nemzetközi céghálózat hat gyanúsítottja közül háromnak a bíróság megszüntette a letartóztatását, a szervezet három vezetőjéét azonban három hónappal meghosszabbította - tájékoztatta a Komárom-Esztergom megyei főügyész kedden az MTI-t.

Vádat emeltek egy férfival szemben, aki letartóztatása alatt is igénybe vette az ápolási díjat

Vádat emeltek egy Csongrád megyei kistelepülésen élő férfival szemben, aki letartóztatása alatt is igénybe vette beteg gyermeke után az ápolási díjat - tájékoztatta a megyei főügyészség hétfőn az MTI-t.

Letartóztattak egy férfit, aki buszsofőrre támadt csavarhúzóval

Elrendelték egy férfi letartóztatását, aki kedden csavarhúzóval támadt rá egy BKV-busz sofőrjére - tájékoztatta a Fővárosi Törvényszék pénteken az MTI-t.

Letartóztattak egy Újpesten elfogott, kábítószer-kereskedelemmel gyanúsított férfit

A Budai Központi Kerületi Bíróság egy hónapra elrendelte annak a férfinak a letartóztatását, akit jelentős mennyiségű kábítószer-kereskedelemmel gyanúsítanak.

Letartóztatásban szenvedett kábítószer-mérgezést egy férfi Nógrád megyében

Büntetés-végrehajtási intézetben töltött letartóztatásban szenvedett kábítószer-mérgezést egy férfi Nógrád megyében; társa ellen, akitől a drogokat kapta, vádat emeltek - közölte az MTI-vel csütörtökön a Nógrád megyei főügyész.

Földdel megtöltött kartondobozokat adott el cigarettaként két szabolcsi férfi

Elrendelte a letartóztatását, illetve bűnügyi felügyeletét a Nyíregyházi Járásbíróság annak a két férfinak, akik földdel és szalmával kitömött kartondobozokat adtak el cigarettaként 30 millió forintért a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Mátészalkán.

Letartóztatásba került egy külföldön prostituáltakat futtató banda negyedik tagja

A Székesfehérvári Járásbíróság csütörtöki döntése értelmében letartóztatásba került egy külföldön prostituáltakat futtató banda negyedik tagja, a bűnszervezet másik három tagjának a letartóztatását korábban már elrendelték.

Ügyészség: drogot és fegyvert találtak egy külföldi férfinál Fóton

A Pest Megyei Főügyészség indítványozta egy külföldi állampolgárságú férfi letartóztatását, akinek fóti otthonában jelentős mennyiségű kábítószert és lőfegyvert foglaltak le.

Letartóztatták a francia férfit megkéselő brit-amerikai állampolgárt

A bíróság letartóztatta azt a 26 éves brit-amerikai állampolgárt, akit azzal gyanúsítanak, hogy megölt egy francia férfit Budapesten.

Letartóztatták az erdőkertesi késelőt

A Budai Központi Kerületi Bíróság egy hónapra, február 24-ig elrendelte annak a férfinak a letartóztatását, aki csütörtökön a Pest megyei Erdőkertesen megkéselt két rendőrt - tájékoztatta a Fővárosi Törvényszék pénteken az MTI-t.

Szír embercsempészt tartóztattak le Tolnában

Letartóztatásba helyezett a Szekszárdi Járásbíróság egy embercsempészettel gyanúsított szír férfit, akit szombaton az M6-os autópálya tolnai szakaszán vettek őrizetbe - közölte a Tolna Megyei Főügyészség kedden az MTI-vel.