Londoni elemzők: 5 százalék felett lehetett a második negyedévi magyar GDP-növekedés

Londoni pénzügyi elemzők számításai szerint meghaladhatta az 5 százalékot a magyar hazai össztermék (GDP) éves összevetésű növekedése a második negyedévben.

Londoni elemzők: a közép-európai EU-gazdaságok ellenállók a német lassulással szemben

Londoni pénzügyi elemzők szerint a közép-európai EU-gazdaságok az utóbbi hónapokban ellenállóképesnek bizonyultak a német gazdaság növekedésének lassulásával szemben, bár az országcsoporton belül jelentősek a strukturális eltérések ebből a szempontból.

Londoni elemzők: a piac lassan ugyanolyan kockázatosnak tartja Olaszországot, mint Görögországot

Londoni pénzügyi elemzők szerint a nemzetközi adósságpiac a hozamdinamikákból következtethetően már csaknem ugyanolyan kockázatos adósnak tartja Olaszországot, mint az évek óta súlyos adósságválsággal küszködő Görögországot.

Londoni elemzők: márciusra figyel a piac

Londoni pénzügyi elemzők egybehangzó előrejelzései szerint a Magyar Nemzeti Bank (MNB) Monetáris Tanácsa a keddi kamatdöntő ülésen adhat további jelzéseket a pénzügypolitika közelgő normalizálására, de a piac valójában márciustól vár konkrét lépéseket.

Londoni elemzők: komoly növekedési áldozattal járna a "Swexit"

Londoni pénzügyi elemzők szerint igen komoly növekedési áldozattal járna a "Swexit", vagyis Svédország esetleges kilépése az Európai Unióból.

Londoni elemzők: véget ért a világkereskedelmi "boom"

Londoni pénzügyi elemzők szerint több jelzőszám utal arra, hogy véget ért a világkereskedelmi "boom", és az elmúlt évek meredek növekedési ütemei után az idei év végére már csak minimális fellendülés várható.

Bécsben a legjobb, Damaszkuszban a legrosszabb élni londoni elemzők szerint

Bécsben a legjobb élni a világon londoni elemzők szerint.

Londoni elemzők: a piacok túlárazzák a globális kockázatokat

Londoni pénzügyi elemzők szerint a világgazdasági növekedés kilátásait terhelő kockázatok kétségtelenül növekedtek az idén, a piacok azonban túlárazzák az olyan kockázati tényezőket, mint például a globálissá szélesedő kereskedelmi háború vagy Olaszország törlesztésképtelenné válása.

Londoni elemzők: továbbra sem valószínű azonnali MNB-kamatemelés

Londoni pénzügyi elemzők szerint a forint folytatódó gyengülése ellenére továbbra sem valószínű, hogy a Magyar Nemzeti Bank (MNB) rövid távon kamatemeléssel reagálna a folyamatra.

Londoni elemzők: Amerika is megszenvedheti, ha Trump kiterjeszti a vámokat az autókra

Londoni pénzügyi elemzők szerint az amerikai ipar is megszenvedheti, ha Washington az autóimportra is megemelt védővámokat vezet be, mivel ez az amerikai autóipar évtizedek alatt kiépült beszállítói láncolatában is töréseket idézhet elő.

Londoni elemzők: "a távoli jövőben" várható csak MNB-kamatemelés

Londoni pénzügyi elemzők szerint a közép-európai EU-gazdaságokban "mindenki előtt rejtély", hogy a bérkiáramlás miért nem szűrődik át a fogyasztói szintű inflációba.

Londoni elemzők: a globális kereskedelmi háború lenne az igazi kockázat

Londoni makrogazdasági elemzők szerint az Egyesült Államok és Kína által bejelentett kölcsönös importvám-intézkedések a két ország nemzetgazdaságának várhatóan minimális kárt okoznak, de ha az ügy globális kereskedelmi háborúvá fajul, annak már komoly világgazdasági növekedési kockázatai lennének.