Győri-Lukács Viktória szerint az az igazi arca a magyar női kézilabda-válogatottnak, amit csütörtökön, a Dániával szemben elveszített mérkőzésen mutatott az Európa-bajnokság középdöntőjének első játéknapján.
Márton Gréta úgy vélekedett, a magyar női kézilabda-válogatott tagjainak mindenképpen fel kellett magukat rázniuk a horvátoktól elszenvedett vereség után az Európa-bajnokságon, és a norvégok elleni mérkőzés megmutatta, hogy ez sikerült is.
Több száz magyar szurkoló vesz részt csütörtök este a Trabzonspor-Ferencváros meccsen a labdarúgó Európa-liga utolsó fordulójában Törökországban, ezért az ankarai magyar nagykövet és három konzul is a helyszínen lesz, hogy ha valaki bajba kerül, segíteni tudjanak.
A Ferencváros a csoportmeccsek után legközelebb márciusban lép pályára a labdarúgó Európa-ligában, amelyben a csütörtökön este kiharcolt csoportelsőségének köszönhetően kihagyhatja az első kieséses fordulót, erre februárban kerül sor.
Kóger Dániel, a Corona Brasov magyar válogatott jégkorongozója négy mérkőzésre szóló eltiltást kapott az Erste Ligában.
A Budapesti Honvéd pénteken kora délután vereséggel folytatta szereplését a férfi vízilabda Eurokupa selejtezőjének első körében, a kranji C csoportban, miután 12-9-re kikapott a francia Strasbourg csapatától.
A +100 kilogrammos Sipőcz Richárd az első mérkőzésén kikapott, ezzel kiesett szerdán a taskenti olimpiai kvalifikációs cselgáncs-világbajnokságon.
