A pedagógusoknak a nemzetpolitikában betöltött szerepét méltatta és a jövőbe vetett hit optimizmusára biztatott hétfőn reggel Szabadkán Szilágyi Péter, a Miniszterelnökség nemzetpolitikáért felelős helyettes államtitkára a 26. Szabadkai Nyári Akadémia megnyitóján elmondott beszédében.
A Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség (KMKSZ) nyilatkozatban bírálta az Ukrajna nemzeti közösségeiről szóló törvénytervezet visszásságait, kifogásolva azt is, hogy a tervezet megvitatásába nem vonták be a magyar érdekvédelmi szervezeteket.
Szerző: Ancsy
itt:
környezetvédelem
Két székelyföldi és egy barcasági helyszínen is szervez erdei koncerteket romániai partnereivel a magyarországi Muzsikál az Erdő Alapítvány.
A határon túli magyar közösségek helyzetét vették számba péntek délelőtt Tusnádfürdőn a Bálványosi Nyári Szabadegyetem és Diáktáborban (Tusványos) a közösségek vezetőinek hagyományos pódiumbeszélgetésén.
Dabis Attila Tévhitek az autonómiáról című könyvét mutatják be csütörtökön a 31. Bálványosi Nyári Szabadegyetem és Diáktáborban a székelyföldi Tusnádfürdőn.
A magyarok számára nincs más alternatíva, mint a béke, a nemzet legfőbb kívánsága az, amit Zrínyi Miklós úgy fogalmazott meg, hogy "Ne bántsd a magyart" - mondta a Miniszterelnökség nemzetpolitikáért felelős államtitkára szerdán Tusnádfürdőn.
"Van, ami örök" mottóval kedden kezdődik az erdélyi Tusnádfürdőn a 31. Bálványosi Nyári Szabadegyetem és Diáktábor - Tusványos - vasárnap hajnalig tartó rendezvénysorozata az erdélyi Magyar Ifjúsági Tanács (MIT) és a budapesti székhelyű Kisebbségekért.
A romániai Országos Statisztikai Intézet egy héttel meghosszabbította a népszámlálás határidejét, és július 24-ig kitolta a személyes lekérdezéses szakaszt.
Szerző: Ancsy
itt:
Belföldi hírek
A diaszpórában élő magyar közösségek és az anyaország kapcsolatának szorosabbá válására hívta fel a figyelmet a Miniszterelnökség nemzetpolitikáért felelős helyettes államtitkára Győrben, a Széchenyi István Egyetemen hétfőn.
A fejlődés érdekében nem azokra kell helyezni a hangsúlyt, akik elmentek, hanem azokra, akik a szülőföldjükön maradtak, és itt akarnak élni és boldogulni - hangsúlyozta Potápi Árpád János.
A nemzetpolitika területén a magyar kormány alapvetése, hogy minden magyar felelős minden magyarért, ezért döntöttek úgy, hogy a nemzet legfontosabb döntéseibe minden magyart be kell vonni, minden magyar véleménye számít - mondta Menczer Tamás.
Az ifj. Vidnyánszky Attila által színpadra állított Ifjú barbárok című előadással zárja idei évadát a Kolozsvári Állami Magyar Színház - közölte kedden a teátrum.
