A márciusban kezdődő népszámlálással kapcsolatos tájékoztatási kampányt indít a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) - jelentette be kolozsvári sajtótájékoztatóján Kelemen Hunor, a szövetség elnöke.
Több mint harminc erdélyi magyar település címerét, illetve zászlaját fogadtatta el tavaly a bukaresti kormánnyal a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ), jogi garanciát szerezve a jelképek szabad használatára.
Semjén Zsolt, Magyarország nemzetpolitikáért, egyházügyekért és nemzetiségekért felelős miniszterelnök-helyettese kapja idén a Vajdasági Magyar Művelődési Szövetség (VMMSZ) Aranyplakettjét - közölte a szervezet szerdán az MTI-vel.
Életének 94. évében kedden Budapesten elhunyt Benkő Samu Széchenyi-díjas művelődéstörténész, a Magyar Tudományos Akadémia külső tagja, a Magyar Művészeti Akadémia tagja, az Erdélyi Múzeum-Egyesület (EME) egykori elnöke, a Bolyai-kutatás kiemelkedő alakja - közölte szerdán az EME.
Román-magyar szolidaritási egyesület létrehozását jelentette be Temesváron szerdán, az 1989-es népfelkelés kirobbanásának évfordulóján Tőkés László.
A Bukaresti Táblabíróság megalapozatlannak tartotta a Magyar Polgári Párt (MPP) fellebbezését, és jogerősen elutasította pénteken az MPP és az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) fúziójának a bejegyzését.
Székely személyi kártya bevezetését tervezi a Székely Nemzeti Tanács (SZNT).
A Kolozsvári Táblabíróság visszaszolgáltatta a Királyhágómelléki Református Egyházkerületnek (KREK) a zilahi Wesselényi Kollégium épületeit - közölte csütörtökön a Maszol.ro portál.
A román legfelsőbb bíróság jogerősen elutasította az egykori kolozsvári Marianum katolikus leánynevelő intézet épületeinek a visszaszolgáltatását.
Izsák Balázs szerint Románia a saját külpolitikai tekintélyét rombolja, amikor az európai polgári kezdeményezésekkel szemben pereskedik, és rendre elveszíti ezeket a pereket.
Immár hivatalosan is elismertté vált a nemzeti régiókért indított európai polgári kezdeményezés aláírásgyűjtésének a sikeressége - jelentette be csütörtökön Izsák Balázs, a polgári kezdeményezés bizottságának a képviselője, a Székely Nemzeti Tanács (SZNT) elnöke.
Csíkmenaságon átadták a magyar kormány által létrehozott és finanszírozott Rómer Flóris-terv keretében megújult Adorján-kúriát - közölte hétfőn a Hargita Népe napilap.
