Kelemen Hunor: ha a románság betartja ígéreteit, más volna a két közösség viszonya

Ha a románság betartja a magyarságnak 1918-ban tett ígéreteit egészen más volna ma Romániában a két közösség, a magyarság és a románság viszonya - jelentette ki Kelemen Hunor csütörtökön, a Kossuth Rádió 180 perc című műsorában.

Kinőtte korábbi helyszíneit a Kolozsvári Magyar Napok

Kinőtte korábbi helyszíneit, ezért terjeszkedik a hét végén kezdődő 8. Kolozsvári Magyar Napok rendezvénye.

Németh Zsolt: várni kell még a teljes magyar-szlovák megbékélésre (2. rész)

Kézzelfoghatóan javultak a magyar-szlovák kapcsolatok a rendszerváltás óta eltelt 27 évben, de a teljes megbékélésre még várni kell.

Németh Zsolt: várni kell még a teljes magyar-szlovák megbékélésre

Kézzel foghatóan javultak a magyar-szlovák kapcsolatok a rendszerváltás óta eltelt 27 évben, de a teljes megbékélésre még várni kell.

A szórványterületeken élők oktatásának támogatására ír ki pályázatot az Emmi az ELTE közreműködésével

A szórványterületeken élők oktatásának támogatására ír ki pályázatot az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) az Eötvös Loránd Tudományegyetem (ELTE) közreműködésével, 20,5 millió forint keretösszeggel - mondta el Maruzsa Zoltán köznevelési helyettes államtitkár az MTI-nek pénteken.

Magyar Levente: a magyar kormány több mint 6200 vajdasági vállalkozót támogatott (2. rész)

A magyar kormány eddig mintegy 9 milliárd forintot helyezett ki a Vajdaságba a gazdaságfejlesztési programján keresztül, és ezzel több mint 6200 vállalkozót támogatott.

A magyar kormány több mint 6200 vajdasági vállalkozót támogatott

A magyar kormány eddig mintegy 9 milliárd forintot helyezett ki a Vajdaságba a gazdaságfejlesztési programján keresztül, és ezzel több mint 6200 vállalkozót támogatott.

Gulyás Gergely: nemzetegyesítés magyar irodalom nélkül nem lehetséges

A határokon átívelő nemzetegyesítés magyar irodalom nélkül nem lehetséges - jelentette ki az Országgyűlés alelnöke szerdán a Fejér megyei Isztiméren, a Kárpát-medencei irodalomtanárok ötödik találkozóján.

Orbán: a jövő évi választás tétje, hogy végre tudják-e hajtani a Soros-tervet, le tudják-e bontani a kerítést

A jövő évi választások tétje, hogy végre tudják-e hajtani a Soros-tervet, le tudják-e bontani a kerítést - jelentette ki Orbán Viktor miniszterelnök a 28. Bálványosi Nyári Szabadegyetem és Diáktábor rendezvényén Tusnádfürdőn, szombaton.

Orbán: az EU-nak vissza kell nyernie szuverenitását a Soros-birodalommal szemben

Az Európai Uniónak vissza kell nyernie szuverenitását a Soros-birodalommal szemben - jelentette ki Orbán Viktor miniszterelnök szombaton Tusnádfürdőn.

Orbán: az elmúlt év legjelentősebb eseménye a V4-ek megerősödése

Az elmúlt egy év legjelentősebb eseménye a Visegrádi négyek (V4) megerősödése - mondta a miniszterelnök szombaton Tusnádfürdőn.

Tőkés: véget kell vetni az antiszemitizmushoz hasonlítható hungarofóbiának (2. rész)

Tőkés László szerint egyszer és mindenkorra véget kell vetni annak a hungarofóbiának, amely csak az antiszemitizmushoz és cigányellenességhez hasonlítható.