Immáron harmadik éve működött hatékonyan az idén is a jégkármérséklő rendszer, hiszen a védekezéssel érintett 2018-2020. időszakban a jégkárok aránya a zivatarkárokon belül mintegy 47 százalék volt.
Szeptemberben szelídült a gyümölcsök áremelkedésének üteme, de élénkült a gabonafélék, a zöldségek, valamint az állati termékek drágulása, miközben az élőállatok felvásárlási árának csökkenése erősödött, a burgonyáé lefékeződött.
A magyar agrárium a tavasszal már bizonyította, hogy a legnehezebb körülmények között is helytáll, a gazdák erőfeszítései a mezőgazdaságot és az élelmiszeripart stratégiai ágazattá emelték.
A Magyarországon is jelen lévő, globális mezőgazdasági cég, a Corteva Agriscience növelte az árbevételét és az eredményét az év első kilenc hónapjában az előző év azonos időszakához képest, annak ellenére, hogy az árbevétele a harmadik negyedévben csökkent az előző év azonos időszakához viszonyítva.
A Kárpát-medence természetes egységének egyik alapja a gazdaság, és azon belül az agrárium fellendítése, a jövőben a gazdák számára egyre fontosabbá válik a termelői együttműködések erősítése.
Idén is díjazták Magyarország legszebb konyhakertjeit; az elismerések keddi, biatorbágyi átadóján az Agrárminisztérium vidékfejlesztésért felelős helyettes államtitkára hangsúlyozta, hogy a program az otthoni kertgazdálkodást népszerűsíti.
Kampányt indít a baromfi és a tojás fogyasztásának ösztönzése érdekében az Agrárminisztérium (AM), az Agrármarketing Centrum (AMC) és a Baromfi Termék Tanács (BTT).
Alig egy hónappal a használatba vétel után hatszázalékos termésnövekedést értek el a teljesen automatizált, robotizált technológiával működő mezőhegyesi tehenészetben, amelyet 2,6 milliárd forintos hazai beruházással valósítottak meg - hangzott el csütörtökön a helyszínen szervezett sajtóbejáráson.
A jövő év elején az Országgyűlés elé terjesztik az új nemzeti környezetvédelmi programot a jelenleg érvényben lévő program beszámolójával együtt.
Még egy hónapig tart a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) mezőgazdasági összeírása, az Agrárcenzus 2020, melynek során személyesen keresik fel a gazdákat az összeírók - hívta fel a figyelmet a KSH.
Az idén az átlagos évek termésének fele, mintegy 3,5-4,0 ezer tonna dió teremhet az országban.
Megszületett a megállapodás az új Közös Agrárpolitikáról a Mezőgazdasági és Halászati Tanácsban szerda hajnalban - közölte Nagy István agrárminiszter az MTI-vel.