Ugyan sokat javult a helyzet a menedékkérőket fogadó regisztrációs központok (hot spotok) felállításával Olaszországban és Görögországban, a rendszer komoly problémákkal küzd, a körülmények továbbra sem megfelelőek az érkezők fogadására.
Németországban tavaly lényegében stagnált a regisztrált bűncselekmények száma az egy évvel korábbihoz képest, miközben az ország lakossága jelentősen növekedett - emelte ki Thomas de Maiziere német szövetségi belügyminiszter.
Pawel Lisicki lengyel újságíró, szerkesztő szerint öngyilkosságot követ el a Nyugat, ha nem változtat az iszlámmal kapcsolatos magatartásán.
Szerző: Ancsy
itt:
Belföldi hírek
A Fidesz szerint a szocialisták úgy táncolnak, ahogy Soros György fütyül, és mindent bevetnek, hogy nyomást gyakoroljanak a kormány bevándorláspolitikájára.
Egy Magyarországra tartó román rendszámú teherautó rakterében 111, Romániában már regisztrált menedékkérő próbált illegálisan átjutni a román-magyar határon - közölte szombaton a román határrendészet.
A megbocsátásról, szeretetről és irgalmasságról beszélt Kiss-Rigó László szeged-csanádi megyéspüspök az Isteni irgalmasság VIII. országos konferenciáján szombaton, Szegeden.
Szerző: Ancsy
itt:
Belföldi hírek
Schmidt Mária történész szerint Soros György célja a migrációs nyomás fenntartása, újra akarja indítani a balkáni migrációs útvonalat.
Szerző: Ancsy
itt:
Belföldi hírek
Magyarország nem változtat bevándorláspolitikáján sem nemzetközi nyomásra, sem pedig a Soros György által támogatott civil szervezetek támadásai, tüntetései miatt - erről a Fidesz kommunikációs igazgatója beszélt szombati budapesti sajtótájékoztatóján.
Szerző: Ancsy
itt:
Belföldi hírek
Tüntetésbe kezdtek több mint nyolcvanan szombat délután Röszkén.
A Die Welt és a Der Spiegel Junckerről, Orbánról és a tüntetésekről.
Szerző: Ancsy
itt:
Belföldi hírek, 18+
Gyarmati István biztonságpolitikai szakértő szerint a migrációval együtt megnőtt a terrorizmus veszélye.
Szerző: Vya
itt:
Színes hírek, 18+
Egy svéd lap újságírónője nem mindennapi okfejtést vezetett le.