A gazdasági válság óta sokat változott a munkaerő-kölcsönzéshez való hozzáállás: akkor a munkavállalók a munkaerő-kölcsönzést szükséges rossznak látták, ez mára megváltozott, kifejezetten kedveltebbé vált a terület.
Az idei első negyedévben 2 ponttal csökkent a munkavállalói bizalmi index a hazai dolgozók körében a tavalyi év hasonló időszakához képest, az előző negyedévhez mérve változatlanul 68 pont volt a mutató.
Az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) a Nemzeti Versenyképességi Tanács csütörtöki ülésén a felnőttképzés keresletvezérelt módon történő, innovatív átalakítását javasolta, hogy a képzések jobban kövessék a vállalatok és a magyar munkavállalók képzési igényeit.
A június-augusztusi időszakban a foglalkoztatottak átlagos létszáma 4 millió 484 ezer volt, 39 ezerrel több, mint egy évvel korábban.
A magyar gazdaság tovább közelít a teljes foglalkoztatottság felé, a második negyedévi adatok szerint minden téren rekordok dőltek a munkaerőpiacon.
Újabb 1200 hivatásos tehergépkocsi- és autóbuszvezető képzése kezdődhet meg 1 milliárd forintos költségvetési támogatásból a Gépjárművezető-képzés munkaviszonyban állók számára elnevezésű program keretében - közölte a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) pénteken az MTI-vel.
Szerző: Ancsy
itt:
Technika-informatika
Az emberekhez hasonló hibákat követtek el a béna robotok.
A versenyképesség javításához a humántőke-beruházásnak is növekednie kell, fontos a jó munkaerő és a szakemberek megtartása - mondta Csath Magdolna közgazdász szombaton az M1 aktuális csatornán.
Januártól jelentős bérrendezés jöhet a turizmusban, erről a Magyar Turisztikai Ügynökség egyeztetett ágazati érdekképviseleti szervezetekkel - mondta Guller Zoltán, a Magyar Turisztikai Ügynökség vezérigazgatója az MTI-nek szombaton.
Nőtt a foglalkoztatottak száma és csökkent a munkanélküliségi ráta márciusban az Egyesült Államokban.
Állami foglalkoztatási program indítását javasolja az építőiparban az Építési Vállalkozók Országos Szakszövetsége (ÉVOSZ) - mondta Koji László, a szervezet elnöke az M1 aktuális csatornán pénteken.
Idén is emelik a munkabéreket az élelmiszerláncok, munkaerőt viszont nem mindenhol keresnek az MTI-nek nyilatkozó cégek tájékoztatása szerint.
