Összességében alacsony az egyes médiumokba vetett bizalom, de még mindig a televíziónak a legjobb a megítélése Magyarországon, a legkevésbé hitelesnek ezzel szemben a nyomtatott sajtót tartják az emberek.
Az Európai Unió külügyi tanácsa "az Ukrajna ellen folytatódó háborúra tekintettel" elfogadta tizenhatodik szankciós csomagját, amely egyebek mellett az orosz alumíniumipart, további orosz bankokat és médiumokat, valamint az úgynevezett orosz "árnyékflotta" tankhajóit célozza.
Egyes médiumokban valótlan állítások jelentek meg azzal kapcsolatban, hogy az Eurostat vizsgálatot indíthatott a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) ellen.
Húsz, könnyűzenével foglalkozó médium 34,4 millió forint, a magyar dalra fókuszáló tizenkilenc pályázat pedig mintegy 30 millió forintos támogatásban részesül az NKA Hangfoglaló Könnyűzene Támogató Program Kollégiumának döntése értelmében - közölték a szervezők hétfőn az MTI-vel.
Szerző: Ancsy
itt:
Ezoterikus hírek
A szemfényvesztők mellett akadnak olyan médiumok, akik a részvevők kérésére produkálnak bizonyos dolgokat.Legyintünk, ha meghalljuk, hogy valaki médium, mert elkönyveltük őket úgy, hogy csak ügyes csa...
Néhány a világ legérdekesebb és egyben legfurcsább helyei közül. Szó és kép lesz többek között az ufó rajongók egyik zarándokhelyéről, a kínaiak angol-koppintásáról és a fantasztikus, sziklába vájt sp...