Az IHS Markit gazdaságkutató intézet felméréseinek két évtizedes történetében a legmagasabb szintet érte el decemberben az európai feldolgozóipar teljesítményét tükröző BMI mutató.
Az idén január elsején bitcoinba fektetett negyedmillió forintból mostanra majdnem 4 millió forintot lehetett elérni - hangzott el az M1 aktuális csatorna péntek délelőtti műsorában.
Az utóbbi időben évente több mint 20 százalékkal nőtt az autópiac Magyarországon, a 2012-es szinthez képest megduplázódott - mondta Markó Zoltán, a Duna Autó Zrt. kereskedelmi igazgatója csütörtökön az M1 aktuális csatornán.
A magyar gazdaság a következő években is kiegyensúlyozott és fenntartható pályán, dinamikusan bővül majd, stabil költségvetés, folyamatosan csökkenő államadósság és magas foglalkoztatottság mellett.
Az építőipar várhatóan novemberben és decemberben tovább növeli teljesítményét, így éves szinten 30 százalékos bővülésre lehet számítani az előző évhez viszonyítva - mondta Koji László, az Építési Vállalkozók Országos Szakszövetsége (ÉVOSZ) igazgatója a Kossuth Rádió 180 perc című műsorában szerdán.
Tovább folytatódik a magyar gazdaság felzárkózása, a növekedés idén és jövőre is megközelíti a 4 százalékot - mondta Balatoni András, a Magyar Nemzeti Bank (MNB) igazgatója csütörtökön Budapesten azon a sajtótájékoztatón, amelyen részletesen bemutatták az MNB Inflációs jelentését.
Impozáns mértékűnek tartja az októberi 6,3 százalékos kiskereskedelmi forgalomnövekedést a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) iparstratégiáért és gazdaságszabályozásért felelős helyettes államtitkára.
Októberben a kiskereskedelmi üzletek forgalma 6,3 százalékkal haladta meg az előző év azonos időszakáét a nyers és a naptárhatástól megtisztított adatok szerint egyaránt - erősítette meg hétfőn a december 5-én kiadott előzetes adatokat második becslésében a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
Szerző: Vya
itt:
világgazdaság
Novemberben 5,9 százalékkal nőtt a forgalomba állított új személygépkocsik száma az európai autópiacon az egy évvel korábbihoz viszonyítva, különösen Spanyolországban és Franciaországban volt nagy az emelkedés.
Szerző: Vya
itt:
Belföldi hírek
Októberben a külföldi vendégek által eltöltött éjszakák száma 1,5, a belföldi vendégeké 10,7 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbit, a teljes forgalom együttesen 5,6 százalékkal nőtt - jelentette szerdán a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
A várakozásokat meghaladó októberi ipari adat nyomán a negyedik negyedévben is erős termelési mutatókra számítanak az MTI-nek nyilatkozó elemzők, akik szerint az ipar felfutása GDP növekedési ütemét is emelheti.
Októberben 7,6 százalékkal haladta meg az ipari termelés az egy évvel korábbit a naptárhatástól megtisztított és a kiigazítatlan adat szerint egyaránt - közölte a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) szerdán. Május óta ez a legmagasabb növekedési ütem.
