KSH: 6,1 százalékkal nőtt a kiskereskedelmi forgalom decemberben (2.rész)

Decemberben 5 százalékkal nőtt a kiskereskedelmi forgalom a nyers adat szerint, naptárhatástól megtisztítva 6,1 százalékos az emelkedés. 2017-ben a forgalom volumene - szintén naptárhatástól megtisztított adatok szerint - 4,9 százalékkal haladta meg az előző évit, míg a nyers adat 4,7 százalékos növ

Csökkent az euróövezeti és uniós infláció decemberben

Decemberben az előzetes adatoknak megfelelően csökkent az infláció a novemberihez képest az euróövezetben és az EU-ban az Európai Unió statisztikai hivatala, az Eurostat szerdán kiadott végleges adatai szerint.

Decemberben lassult a németországi infláció

Decemberben a piaci várakozásoknak megfelelően 0,1 százalékponttal csökkent az infláció Németországban a német szövetségi statisztikai hivatal, a Destatis kedden kiadott jelentése szerint.

Duna House: több mint 9 ezer ingatlan cserélt gazdát decemberben

Decemberben országosan 9787 lakóingatlan adás-vétel történt, ami 6 százalékos növekedés az előző év azonos időszakához képest, a novemberi 11 820-as tranzakció számhoz viszonyítva azonban visszaesést mutat, ami azzal magyarázható, hogy az éves szezonalitás hatására év végére csökken az ingatlan adás

Több mint hétéves csúcson a svájci feldolgozóipar decemberben

Hét és fél éves csúcsra emelkedett a svájci feldolgozóipar decemberi teljesítményét mérő mutató.

Erősödött a BMI értéke decemberben

A beszerzésimenedzser-index (BMI) szezonálisan kiigazított 2017. decemberi értéke 60,0 pont volt, 1,2 ponttal magasabb a novemberinél. A korábbi decemberi értékekkel összevetve a legmagasabb 1995 óta, meghaladja a hosszú távú decemberi átlagot (52,1) és az elmúlt három év átlagát is (52,0) - közölte

Ónodi-Szűcs: több mint 90 ezer egészségügyi dolgozó kap magasabb bért decemberben (2.rész)

Több mint 90 ezer egészségügyi dolgozó a napokban kapja kézhez a novemberben megemelt bérét - közölte az egészségügyért felelős államtitkár hétfői sajtótájékoztatóján, Budapesten.

Ónodi-Szűcs: több mint 90 ezer egészségügyi dolgozó kap magasabb bért decemberben

Több mint 90 ezer egészségügyi dolgozó a napokban kapja kézhez a novemberben megemelt bérét - közölte az egészségügyért felelős államtitkár hétfői sajtótájékoztatóján.
Tavaly csökkentek Romániában a közvetlen külföldi tőkebefektetések

Tavaly csökkentek Romániában a közvetlen külföldi tőkebefektetések

Csökkentek Romániában a közvetlen külföldi tőkebefektetések tavaly, értékük 2,426 milliárd euró volt - közölte pénteken a román központi bank. 2013-ban 2,713 milliárd euró áramlott a román gazdaság...
Decemberben csökkentek a fogyasztói árak az EU-ban

Decemberben csökkentek a fogyasztói árak az EU-ban

Tavaly decemberben éves szinten 0,1 százalékkal csökkentek a fogyasztói árak az Európai Unióban (EU) a novemberi 0,3 százalékos növekedés után - közölte az EU statisztikai hivatala az Eurostat pénteke...
Decemberben nulla százalékos volt a német infláció

Decemberben nulla százalékos volt a német infláció

Tavaly decemberben Németországban 0 százalékos havi infláció volt, akárcsak előtte novemberben - szerepelt a német nemzeti statisztikai hivatal, a Destatis pénteki közleményében. Az élelmiszerek és...
KSH: decemberben 0,9 százalékkal csökkentek a fogyasztói árak

KSH: decemberben 0,9 százalékkal csökkentek a fogyasztói árak

A fogyasztói árak 2014-ben átlagosan 0,2 százalékkal csökkentek, decemberben 0,9 százalékkal mérséklődtek, az egy évvel korábbihoz képest. Novemberhez viszonyítva 0,7 százalékkal csökkentek a fogyaszt...