Ónodi-Szűcs: Magyarországon a várólisták a 2-3. legrövidebbek Európában

Magyarországon a várólisták a 2-3. legrövidebbek Európában, ez a 2010 előtt rossz trendek megfordításának köszönhető - közölte az egészségügyért felelős államtitkár kedden Székesfehérváron, a Fejér Megyei Szent György Egyetemi Oktató Kórházban tartott sajtótájékoztatón.

Ónodi-Szűcs: majdnem megduplázódott a mentősök bére 2010-hez képest

Majdnem megduplázódott a mentőszolgálati dolgozók bére 2010-hez képest - mondta az Emberi Erőforrások Minisztériumának egészségügyért felelős államtitkára csütörtökön az MTI-nek.

Ónodi: 2018-ban több pénz, még több kórházfejlesztés és újabb béremelés lesz az egészségügyben

Idén az egészségügyben még több forrásra, még több kórházfejlesztésre és újabb béremelésekre lehet számítani - mondta Ónodi-Szűcs Zoltán egészségügyi államtitkár az MTI-nek.

Ónodi-Szűcs: az alapbér emelkedésével a mozgóbérelemek is nőttek az egészségügyben

A november 1-jei egészségügyi alapbéremeléssel az ebből számított mozgóbérelemek is emelkedtek - mondta az egészségügyért felelős államtitkár az M1 aktuális csatorna szerda reggeli műsorában.

Ónodi-Szűcs: több mint 90 ezer egészségügyi dolgozó kap magasabb bért decemberben (2.rész)

Több mint 90 ezer egészségügyi dolgozó a napokban kapja kézhez a novemberben megemelt bérét - közölte az egészségügyért felelős államtitkár hétfői sajtótájékoztatóján, Budapesten.

Ónodi-Szűcs: több mint 90 ezer egészségügyi dolgozó kap magasabb bért decemberben

Több mint 90 ezer egészségügyi dolgozó a napokban kapja kézhez a novemberben megemelt bérét - közölte az egészségügyért felelős államtitkár hétfői sajtótájékoztatóján.

Ónodi-Szűcs: december 15. után csak e-recept tartalmát lehet elszámolni

December 15. után csak e-recept számolható el a Nemzeti Egészségbiztosítási Alapkezelőnél (NEAK) - jelentette be az egészségügyért felelős államtitkár az elektronikus egészségügyi szolgáltatási tér (EESZT) működésével kapcsolatos keddi budapesti sajtótájékoztatón.

WHO: növekedni fog az elhízás mértéke a következő években

Az európai országokban az elkövetkezendő időszakban növekedni fog az elhízás mértéke és ez alól csak kevés ország kivétel - mondta az Egészségügyi Világszervezet (WHO) magyarországi irodájának vezetője hétfőn, sajtótájékoztatón Budapesten.

Ónodi-Szűcs: jelentős fejlesztések a mentőszolgálatnál

Csaknem megduplázódik az Országos Mentőszolgálat (OMSZ) költségvetése jövőre a 2010 előtti időszakhoz képest - közölte az egészségügyért felelős államtitkár hétfőn Budapesten, a józsefvárosi mentőállomás átadásán.

Ónodi-Szűcs: nem kell szja-t fizetni a háziorvosi praxis eladása után

Jövő évtől nem kell megfizetni a személyi jövedelemadót azon praxisok eladása után, amelyeket öt évnél régebben szerzett meg a háziorvos - jelentette be az egészségügyért felelős államtitkár kedden sajtótájékoztatón, Budapesten.

Ónodi-Szűcs: idén és jövőre is 130 ezer forinttal nő a háziorvosi praxisok támogatása

Idén és jövőre is átlagosan 130 ezer forinttal nő a háziorvosi praxisok támogatása - jelentette be az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) egészségügyért felelős államtitkára csütörtökön, budapesti sajtótájékoztatón.

Ónodi-Szűcs: ellátásszervezés nélkül nem lehet megoldani a problémákat

Hiába tesznek óriási pénzeket az egészségügybe, ellátásszervezés nélkül nem lehet megoldani a problémákat - jelentette ki az egészségügyért felelős államtitkár kedden budapesti konferencián.