Tőkés László a Partiumi Keresztény Egyetem megnyitóján: "fiaink idehaza lehessenek büszke európaiak"
Tőkés László szerint a "migránsbarát Brüsszelnek" a Romániából kitelepedők elvonása helyett arra kellene erőfeszítéseket tennie, hogy "fiaink ne legyenek kénytelenek nyakukba venni a világot, hanem idehaza lehessenek büszke európaiak".
Készen állunk az együttműködésre, és jól fog járni, sőt már most jól jár a Kárpát-medencében az a nép, amelyik együttműködik a magyarokkal - jelentette ki Orbán Viktor kormányfő a nagyváradi Partiumi Keresztény Egyetem (PKE) hétfői tanévnyitóján mondott beszédében.
Hét iskola felújítására nyert el 730 millió forint fejlesztési forrást a Gyulai Tankerületi Központ - jelentette be Teleki-Szávai Krisztina tankerületi igazgató pénteken Dévaványán, sajtótájékoztatón.
Potápi Árpád János, a Miniszterelnökség nemzetpolitikáért felelős államtitkára átadta szerdán a Szatmár megyei Nagykárolyban a Simion Barnatui Szakképző Líceum új, a magyar kormány támogatásával létesített termét, ahol közlekedési szabályokat fognak oktatni.
Az Országgyűlés magyarországi nemzetiségek bizottsága támogatja "a jogtipró ukrán oktatási törvény elítéléséről és az ellene való fellépésről" szóló országgyűlési határozatban foglaltakat.
Magyarország diplomáciai választ is ad az ukrán oktatási törvény elfogadhatatlan módosítására, ugyanakkor folytatja a humanitárius segítségnyújtást is.
Magyarország diplomáciai választ is ad az ukrán oktatási törvény elfogadhatatlan módosítására, ugyanakkor folytatja a humanitárius segítségnyújtást is.
Szerző: Ancsy
itt:
Belföldi hírek
A Jobbik szerint elsősorban azért alakult ki pedagógushiány Magyarországon, mert a kormány sem szakmailag, sem pénzügyileg, sem politikailag nem kezeli súlyának megfelelően az oktatást.
A román parlament szerint az új ukrán oktatási törvény drasztikusan korlátozza az Ukrajnában élő több mint négyszázezres román közösség jogát az anyanyelvű oktatáshoz.
Andrij Parubij ukrán házelnök aláírta kedden a kijevi parlament által megszavazott új oktatási törvényt, és elküldte jóváhagyásra Petro Porosenko elnöknek.
Szerző: Ancsy
itt:
Belföldi hírek
A családpolitika továbbra is a kormányzati munka középpontjában marad - jelentette ki a miniszterelnök hétfőn az Országgyűlésben napirend előtt.
Az egészséges életmódra nevelés legfőbb terepe az otthon: a legfontosabb az, hogy a gyerekek milyen ételeket fogyasztanak és az egészséges étkezéssel kapcsolatban mire nevelik őket a családban.