Október 10-ig jelentkezhetnek a középiskolák 10. osztályos tanulói az Estöri Kreatív Történelmi Verseny idei megmérettetésére.
A közgyűjteményeknek az oktatásban is szerepet kell vállalniuk - hangsúlyozta a 39. Magyar Természettudományos Muzeológusok Találkozójának keddi, sajtónyilvános szakmai napján Budapesten a Belügyminisztérium (BM) parlamenti államtitkára.
A köz szolgálata nem könnyű választás, hanem elköteleződés egy folyamatosan változó világban - mondta a Honvédelmi Minisztérium (HM) humánpolitikáért felelős helyettes államtitkára a Nemzeti Közszolgálati Egyetem (NKE) keddi, központi tanévnyitóján, Budapesten.
Kelemen Hunor szerint szó sincs szegregációról a bánffyhunyadi óvoda és a nagyváradi Nicolae Balcescu Általános Iskola magyar tagozatának a költöztetési szándéka esetében.
Új szerkezettel és teljesítménymérési szabályokkal, de - két év után először - járványügyi korlátozások nélkül kezdődött el hétfőn Romániában a 2022-2023-as tanév csaknem hárommillió diák és óvodás, illetve több mint 300 ezer pedagógus számára az ország 18 ezer tanintézményében.
Nagy arányú pedagógusbéremelést és az iskolaépületek energetikai korszerűsítését sürgeti az LMP, valamint azt, hogy a kormány többlettámogatásokkal védje meg a pedagógusokat a rezsiemelő politikától.
Létkérdés az innovációba való befektetés, már nem lehet "úri huncutságként" tekinteni rá, hiszen "aki nem halad, az lemarad" - hangoztatta a Kulturális és Innovációs Minisztérium felsőoktatásért felelős helyettes államtitkára.
Az utóbbi években több mint 900 helyszínen 350 milliárd forintot meghaladó értékű fejlesztések, jelentős részben energiahatékonysági beruházások valósultak meg a Nemzeti Köznevelési Infrastruktúra Fejlesztési Program keretében.
A kormány a GDP 2 százalékát fordítja a felsőoktatásra idén, ez nemcsak Európában kiemelkedő, hanem a magyar történelemben is egyedülálló teljesítmény - jelentette ki a kultúráért és innovációért felelős miniszter csütörtökön Szegeden.
Legyünk ott mindig, minden emberi élet mellett.
Az a legfontosabb, hogy a gyerekek számára biztosítsuk a jövőt, ezért minden segítséget megadunk ahhoz, hogy a Vajdaságban élő emberek magyar jövőt tudjanak elképzelni és megvalósítani a szülőföldjükön - hangsúlyozta Potápi Árpád János.
Szeptember 5-ig lehet jelentkezni az október-novemberi érettségi vizsgákra, az érettségizők rendes, szintemelő, kiegészítő, ismétlő, pótló, javító és előrehozott vizsgát tehetnek - közölte az Oktatási Hivatal (OH) szerdán az MTI-vel.
