A Nemzeti Pedagógus Kar elnöke szerint a mostani helyzetben méltányosan kell elbírálni a kisiskolások teljesítményét.
Indul a jelentkezés a Mathias Corvinus Collegium (MCC) ingyenes képzéseire: a Fiatal Tehetség Programra augusztus 30-ig, a Középiskolás Programra június 13-ig lehet jelentkezni.
A Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem (BME) mellett működő Pro Progressio alapítvány pályázatot hirdetett azoknak a középiskolai tanároknak az elismerésére, akik emelt szintű érettségire készítik fel tanítványaikat.
A kínai Fudan Egyetem budapesti campusával kapcsolatos aggályaikat hangoztatták a testület ellenzéki tagjai az Országgyűlés Nemzetbiztonsági bizottságának keddi ülését követően tartott online sajtótájékoztatójukon.
Az LMP arra szólítja fel a kormányt, hogy tartsa zárva az általános iskolákat és az óvodákat, a jelenlegi járványhelyzetben legfeljebb csak ügyeletet biztosítson azokban.
Élő, online tanórákkal és több új, óvodás és általános iskolás korosztályoknak szóló anyaggal is bővült a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) oktatási programja.
Az Igazságügyi Minisztérium elkötelezetten támogatja a jogászképzés színvonalának emelését, hozzájárulva ezzel a hallgatók előmeneteléhez, a jogászi hivatás integritásának és társadalmi elismertségének növeléséhez határon innen és túl.
A Pedagógusok Szakszervezete (PSZ) köszönetét fejezi ki az oktatási dolgozók oltásában közreműködő egészségügyi dolgozóknak és honvédségi alkalmazottaknak.
Az egyetemek jövője Magyarország jövője, ezért a következő évek egyik legfontosabb nemzetépítési programja az egyetemek megújítása - mondta Schanda Tamás, az Innovációs és Technológiai Minisztérium államtitkára az Országgyűlés pénteki ülésén.
Május 10-én indul újra a jelenléti oktatás a középiskolákban - jelentette be a miniszterelnök pénteken.
A Budapesten épülő kínai egyetemváros helyett a magyar fiatalok lakhatását, otthonteremtését támogassa a kormány! - sürgette csütörtöki online sajtótájékoztatóján Z. Kárpát Dániel, a Jobbik alelnöke.
A Szerencsejáték Zrt. szeptembertől új utánpótlás- és gyakornoki programot indít, amelynek célja, hogy fejlődési és karrierlehetőséget kínáljon a maximum 2 éves munkatapasztalattal rendelkező pályakezdőknek, illetve a felsőfokú tanulmányokat folytató hallgatóknak.
