Egyre több résztvevője van a Tanítsunk Magyarországért programnak, amelyhez már hét felsőoktatási intézmény csatlakozott - közölte az Innovációs és Technológiai Minisztérium gazdaságstratégiáért és szabályozásért felelős államtitkára pénteken a Pest megyei Dányon.
A kormány célja, hogy a fiatalok a jövő nyertesei legyenek, éppen ezért folyamatosan ösztönzi a hazai és európai felsőoktatás minőségét, teljesítményét, és nemzetközi versenyképességét növelő intézkedéseket.
Hatvannégy kárpátaljai magyar iskola felújítását, fejlesztését támogatja a kormány - mondta a Miniszterelnökség nemzetpolitikáért felelős államtitkára péntek reggel az M1 aktuális csatornán.
Új vezetést kell a Színház- és Filmművészeti Egyetem (SZFE) élére választani és új munkatársak is kellenek - mondta Vidnyánszky Attila, az intézményt szeptember 1-től fenntartó alapítvány kuratóriumi elnöke csütörtökön a Kossuth rádióban.
Csak a saját nemzeti érdekeit őszintén és bátran felvállaló tagállamok alkothatnak hosszú távon is sikeres európai közösséget, hiszen "erős nemzetek nélkül Európa is csak gyenge maradhat".
Még várják az érdeklődők jelentkezését a Budapesti Corvinus Egyetem és a Pannon Egyetem kutatási és innovációs menedzser szakirányú képzésére - jelentette be Schanda Tamás.
Karitatív akció indítását jelentette be az MSZP elnöke, frakcióvezetője kedden: a szocialisták 10 millió forinttal segítik a tanévkezdésben az arra rászoruló családokat.
Nyitrai Zsolt kiemelt társadalmi ügyekért felelős miniszterelnöki megbízott szerint a "polgári kormányzás lelke" a családok támogatása.
Magyarország történelmében akkor voltak sikeres időszakok, amikor külső hatalmak befolyásától mentes, erős és cselekvőképes volt az állam - hangsúlyozta a Miniszterelnökség parlamenti és stratégiai államtitkára kedden Budapesten, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem (NKE) tanévnyitó ünnepségén.
Bosznia-Hercegovinában és Szerbiában kedden megkezdődött a tanítás, az iskolások egy része a tantermekben, mások otthon tanulnak, Koszovóban, Észak-Macedóniában és Montenegróban azonban a járványügyi helyzet miatt egyelőre nem kezdődött meg a tanév.
Az idei tanévtől pályaorientációs vizsgálaton vesznek részt a nyolcadik évfolyamosok - közölte az Oktatási Hivatal (OH) köznevelési elnökhelyettese kedden az M1 aktuális csatornán.
Magyarországon továbbra is megéri felsőfokú végzettséget szerezni, a diplomával rendelkezők könnyebb elhelyezkedéssel, jó szakmai karriert kínáló munkahelyekkel és növekvő jövedelemmel számolhatnak.
