Mintegy kétszáz magyar és lengyel diák részvételével kezdődött meg hétfőn a Waclaw Felczak Intézet 3. nyári egyeteme a dél-lengyelországi Krasiczynben.
Mintegy 330 millió forint jut idén a Makovecz-programra, amely magyar oktatóknak és hallgatóknak teremt lehetőséget arra, hogy részt vegyenek a határon túli, magyar nyelvű felsőoktatásban.
Augusztus 15-étől havi 70 ezer forintról 150 ezer forintra emelkedett a felsőoktatási hallgatóknak biztosított szabad felhasználású, kedvező kamatozású Diákhitel1 összege; két nap alatt több száz diák élt a lehetőséggel - közölte Magyar Péter, a Diákhitel Központ vezérigazgatója hétfőn az MTI-vel.
Peking sajnálatosnak tartja, hogy Washington diplomáciai képviseletté nyilvánította a kínai Konfuciusz Intézetek amerikai központját - fogalmazott Csao Li-csien kínai külügyi szóvivő pénteken.
Iskolakezdés együtt! címmel kilencedik alkalommal hirdet országos pénzadománygyűjtést az Ökumenikus Segélyszervezet nehéz helyzetben lévő gyerekek beiskolázásának támogatására. Ebben az évben a koronavírus-járvány miatt kétezer gyerek iskolatáskáját szeretné megtölteni a segélyszervezet.
A felsőoktatási intézmények többsége - saját hatáskörben - megtartja a gólyatáborát - mondta a Hallgatói Önkormányzatok Országos Konferenciájának (HÖOK) elnöke szerda reggel az M1 aktuális csatornán.
Szeptember elsején megnyitják az izraeli iskolákat a koronavírus járvány ellenére Joáv Gallant oktatási miniszter döntése szerint.
Szeptember elsején biztosan elkezdődik a tanév, a tervek szerint azonban - a koronavírus-járvány megfékezés érdekében - egyelőre csak az általános iskolák alsóbb osztályainak diákjai járnak majd órákra.
A felsőoktatási intézmények többsége megtartja a gólyatáborát - mondta a Hallgatói Önkormányzatok Országos Konferenciájának (HÖOK) sajtófőnöke hétfőn a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában.
Szeptember közepéig várja az adományokat a Katolikus Karitász Legyen öröm az iskolakezdés! elnevezésű országos segélyprogramja.
A montenegrói kormány a napokban hoz döntést arról, hogy szeptembertől hogyan tanulnak a diákok, folytatódik-e az online oktatás, vagy a tanulók visszatérnek az iskolákba.
A kormány döntése értelmében 2020 szeptemberétől minden nappali tagozatos diák, csaknem 1,2 millió tanuló ingyenes tankönyvellátásban részesül.
