A digitális tudásmegosztást ösztönzi a Magyar Telekom programja, amelynek keretében fiatalok segítenek idősebbeknek eligazodni a digitális világban, a program 13 város iskoláiban indul november 6-án - jelentették be a program szervezői sajtótájékoztatón szerdán Budapesten.
Az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) a HÖOK-kal és más szervezettekkel való egyeztetés után azt javasolja a kormánynak, hogy a kötelező nyelvvizsga követelmény kerüljön ki a felsőoktatási felvételi elvárások közül, az erről szóló javaslatot szerdán nyújtja be a kormánynak.
Jövőre az Európai Unió több mint 3 milliárd eurót fektet be az Erasmus+ programba - jelentette be Navracsics Tibor az Európai Bizottság oktatásért, kultúráért, ifjúságpolitikáért és sportügyért felelős biztosa Brüsszelben.
Több éve emelkedő tendenciát mutat a Lengyelországban tanuló külföldiek, mindenekelőtt ukránok száma, és a külföldi hallgatók több mint fele magánegyetemeken tanul - írta kedden a Dziennik Gazeta Prawna lengyel gazdasági napilap.
Az iskolákban kötelezővé tenné a Pénziránytű Alapítvány az alapvető pénzügyi-gazdasági ismeretek oktatását.
Az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) meghallgatja a Hallgatói Önkormányzatok Országos Konferenciája (HÖOK) és a többi szervezet legújabb javaslatait a felsőoktatási felvételi követelményekről, köztük a kötelező nyelvvizsgáról.
Szerző: Ancsy
itt:
Belföldi hírek
Orbán Viktor miniszterelnök csütörtök reggel a Karmelita kolostorban fogadta a magyarországi campust létrehozó kínai Fudan Egyetem delegációját - közölte az MTI-vel Havasi Bertalan, a Miniszterelnöki Sajtóirodát vezető helyettes államtitkár.
Az oktatás magas színvonalának megtartása mellett a kellő rugalmasság megteremtése az új szakképzési rendszer célja - mondta Bódis József, az Innovációs és Technológiai Minisztérium államtitkára szerdán az M1 aktuális csatornán.
Minden bizonnyal elölről kezdődik a bizonyítási eljárás abban a perben, amelyet román nacionalista szervezetek indítottak a marosvásárhelyi II. Rákóczi Ferenc Római Katolikus Gimnázium újbóli létrehozását elrendelő tanügy-minisztériumi rendelet érvénytelenítéséért.
Befejeződtek az október-novemberi érettségi időszak írásbeli vizsgái, a szóbelik november 7-től kezdődnek - közölte az Oktatási Hivatal hétfőn az MTI-vel.
Számos ösztöndíj-lehetőség segíti a felsőoktatási hallgatókat abban, hogy minél inkább a tanulmányaikra tudjanak koncentrálni, és "a lehető legkisebb mértékben" terheljék őket anyagi gondok.
II. János Pál pápa sokat tett azért a szabadságért, amely a rendszerváltással jött el - mondta a Miniszterelnökség egyházi és nemzetiségi kapcsolatokért felelős államtitkára kedden Budapesten, a fennállásának 25. évfordulóját ünneplő Szent II. János Pál Iskolaközpontban.
