Jobbik: az EU fizesse ki a határvédelem teljes költségét, amit a rendvédelmi dolgozók kapnának

A Jobbik kezdeményezi, hogy a kormány hivatalosan is igényelje az Európai Uniótól a határvédelemre fordított teljes összeg, vagyis a 270 milliárd forint kifizetését, amelyet szét kellene osztani a határvédelemben résztvevő rendvédelmi dolgozók között.

Fidesz: a szocialisták forráskivonásával szemben a Fidesz fejleszti az oktatást

A szocialisták forráskivonásával szemben, a Fidesz fejleszti az oktatást; ezt mutatja, hogy 2018-ban 552 milliárd forinttal több jut oktatásra, mint az utolsó, szocialisták által elfogadott költségvetésben - jelentette ki a Fidesz szóvivője szombaton sajtótájékoztatón Budapesten.

Fidesz: visszataszító a Jobbik elnökének hangneme a nyugdíjasokkal kapcsolatban

Megengedhetetlen és visszataszító az a hangnem, ahogyan a Jobbik elnöke minősítette a nyugdíjasokat - jelentette ki Cseresnyés Péter államtitkár, Nagykanizsa és térsége fideszes parlamenti képviselője pénteken.

MSZP: Magyarország csatlakozik-e a "szuper-Európához"?

Az MSZP-s Ujhelyi István levélben fordul a parlamenti képviselővel rendelkező pártok vezetőihez, akiktől arra vár választ, hogy pártjuk támogatja-e az egységesülő "szuper-Európához" és az eurózónához való csatlakozást.

Az LMP a költségvetési bizottság alelnöki posztját adná Demeter Mártának

Demeter Mártára bízná az Országgyűlés Költségvetési bizottságának alelnöki posztját az LMP - nyilatkozta a pozíciót jelenleg betöltő Schmuck Erzsébet az MTI-nek.

Demeter Márta csatlakozik az LMP frakciójához

Az LMP-frakcióban folytatja munkáját Demeter Márta országgyűlési képviselő, aki januárban lépett ki az MSZP képviselőcsoportjából. A politikus ezt az Indexen pénteken megjelent interjúban mondta el.

Jobbik: az iskolakezdés indokolatlanul nagy terhet ró a családokra

A Jobbik szerint az iskolakezdés indokolatlanul nagy terhet ró a családokra, ezért szükség van arra, hogy a kormányzat, illetve 2018-tól a Jobbik-kormány intézkedéseket tegyen ennek csökkentésére - mondta Dúró Dóra jobbikos országgyűlési képviselő csütörtöki budapesti sajtótájékoztatóján.

Jobbik: meg kell oldani a védőnők helyzetét

A Jobbik a védőnők helyzetének megoldását sürgeti.

Fidesz: az Ab-hez forduló civilek nem akarnak átláthatók lenni

A Fidesz szerint a "migránspárti Soros-szervezetek" nem akarnak átláthatók lenni, ezért támadják a civil törvényt, most az Alkotmánybíróságon (Ab) is, amivel semmibe veszik a magyarok véleményét.

A Jobbik válaszokat vár a Fidesz telefonos kampányáról

A Jobbik válaszokat vár a Fidesz telefonos kampányáról - közölte Szilágyi György, az ellenzéki párt országgyűlési képviselője keddi budapesti sajtótájékoztatóján.

Fidesz: egyetlen terrorista sem úszhatja meg a büntetést (2. rész)

A Fidesz szerint egyetlen terrorista sem úszhatja meg a büntetést, és joggal várható el, hogy Ahmed H. ügye "ne egy döglött aktában végződjön", hanem egy határozott bírói ítélet szülessen, a megfelelő jogi következményekkel

Fidesz: egyetlen terrorista sem úszhatja meg a büntetést

A Fidesz szerint egyetlen terrorista sem úszhatja meg a büntetést, és joggal várható el, hogy Ahmed H. ügye "ne egy döglött aktában végződjön", hanem egy határozott bírói ítélet szülessen, a megfelelő jogi következményekkel.