Húszezer eltitkolt úszómedencét fedezett fel a francia adóhatóság mesterséges intelligenciával

Szó szerint tízezrével azonosította a francia adóhatóság az eltitkolt úszómedencéket a mesterséges intelligencia segítségével.

Emelkedett a 3 hónapos diszkont kincstárjegy aukciós átlaghozama

Hozamemelkedés mellett értékesített 3 hónapos diszkont kincstárjegyet keddi aukcióján az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK).

Vegyes nyitás Nyugat-Európában

Vegyesen kezdték a keddi kereskedést a vezető nyugat-európai tőzsdemutatók.

BUX: 42 641,36 pont, +0,02 százalék a nyitáskor

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 9,55 pontos emelkedéssel, 42 641,36 ponton nyitott kedden.

Kisebb pozitív korrekcióval indulhat a kereskedés az elemző szerint

Az általános negatív nemzetközi befektetői hangulatot nem tudta elkerülni a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) hétfőn, kedden azonban kisebb pozitív korrekcióval indulhat a kereskedés az Equilor Befektetési Zrt. szenior elemzője szerint.

Az MKB eredménye 41,5 százalékkal nőtt az első fél évben

Az MKB Csoport korrigált adózás előtti eredménye 106,5 milliárd forint volt az első fél évben, ami 41,5 százalékos növekedés az előző év azonos időszakához képest - közölte a pénzintézet a Budapesti Értéktőzsde honlapján közzétett második negyedéves jelentésében hétfőn.

A mikro- és kisvállalkozások 1,0 százalékos fix kamattal igényelhetik a Széchenyi Mikrohitel MAX-ot

Hétfőtől igényelhető a kormány által és a gazdaságfejlesztési miniszter munkaszervezetének közreműködésével nyújtott támogatás mellett a Széchenyi Kártya Program MAX legújabb eleme a Széchenyi Mikrohitel MAX.

BUX: 43 257,40 pont, -0,20 százalék a nyitáskor

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 85,98 pontos csökkenéssel, 43 257,40 ponton nyitott hétfőn.

Elemző: negatív kezdés várható a részvénypiacon

A romló nemzetközi befektetői hangulat miatt csökkenéssel indulhat a kereskedés a Budapesti Értéktőzsdén (BÉT) hétfőn - írta Varga Zoltán, az Equilor Befektetési Zrt. senior elemzője az MTI-nek küldött kommentárjában.

Csökkentek az árfolyamok az ázsiai tőzsdéken

Gyengüléssel zártak az ázsiai tőzsdék hétfőn, és mínuszban álltak a még nyitva tartó börzék is a térségben.

Adathalászatra figyelmeztet a Szerencsejáték Zrt.

A Szerencsejáték Zrt. nevével és arculati elemeivel visszaélve adathalász tevékenységet folytatnak ismeretlenek - tájékoztatta a nemzeti lottótársaság pénteken az MTI-t.

BUX: 43 506,47 pont, +0,18 százalék a nyitáskor

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 78,04 pontos emelkedéssel, 43 506,47 ponton nyitott pénteken.