Emelkedő indexekkel indult a kereskedés kedden az európai értékpapírpiacokon.
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 2,33 pontos emelkedéssel, 36 773,26 ponton nyitott kedden.
Elemzők szerint kisebb emelkedésre lehet számítani a Budapesti Értéktőzsdén (BÉT) a keddi kereskedési napon.
Idei mélypontja közelében tartózkodik a forint árfolyama az euróval és a dollárral szemben.
Vegyes kezdésre lehet számítani kedden az európai értékpapírpiacokon.
A pénteki veszteségbe hajló zárás után nagy indexemelkedéssel indult a kereskedés hétfőn az amerikai értékpapírpiacokon.
Az Oroszországból érkezett "piszkos pénzekről" elkészített brit parlamenti jelentés azt eredményezi, hogy mostantól más külföldi befektetőknek is hasonló fenyegetéssel kell majd szembenézniük Nagy-Britanniában - jelentette ki Dmitrij Peszkov, a Kreml szóvivője.
Nagy-Britannia nemzetbiztonsági érdekeit sérti és nemzetközi befolyását gyengíti, hogy a brit kormány eltűri hatalmas értékű, korrupciós ügyletekből eredő orosz tőke folyamatos "átmosását" a londoni pénzügyi szektoron és az ingatlanpiacon keresztül .
Gyengüléssel indult a kereskedés pénteken Nyugat-Európában, a csütörtöki záróértékekhez képest azonban nem volt túl nagy az elmozdulás.
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 19,01 pontos emelkedéssel, 37 557,05 ponton nyitott pénteken.
Elemzők szerint a nemzetközi pozitív tőzsdei hangulat a Budapesti Értéktőzsde pénteki kereskedésében is hatni fog.
BUX: 37 574,99 pont, -0,24 százalék záráskor.