Szijjártó: Magyarország a lehető legnagyobb vízumkedvezményeket adja meg a török üzletemberek és gazdasági szereplők számára

Magyarország a lehető legnagyobb vízumkedvezményeket adja meg a török üzletemberek és gazdasági szereplők számára, miután Törökország korábban bevezette a magyar állampolgárok részére a vízummentességet - mondta el Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter pénteken Ankarában az MTI-nek.

Nézőpont Intézet: a V4-ek érdekeltek az EU egységének fenntartásában

A visegrádi négyek (V4) csütörtöki csúcstalálkozóján kiderült, hogy az országcsoportnak közös jövőképe van az EU-ról és érdekelt az unió egységének fenntartásában - jelentette ki a Nézőpont Intézet elemzője pénteken az M1 aktuális csatorna műsorában.

Harrach: sok embert érintene a végrehajtási törvény módosítása

Mintegy 145 ezren vannak azok az eladósodott jelzáloghitelesek, akik legalább három hónapja nem tudnak törleszteni, bár vannak köztük olyanok is, akik nem is akarnak - mondta a KDNP frakcióvezetője, a Kossuth Rádió 180 perc című műsorában péntek reggel.

Lázár: a kormány fenntartja a tömeges bevándorlás okozta válsághelyzetet

A kormány fél évvel meghosszabbítja az egész ország területére érvényes tömeges bevándorlás okozta válsághelyzetet - ismertette a Miniszterelnökséget vezető miniszter csütörtöki, budapesti sajtótájékoztatóján.

Jobbik: a kormány tisztázza a Puskás Ferenc Stadion építési költségének drágulását!

A Jobbik felszólította a kormányt, hogy haladéktalanul hozza nyilvánosságra, milyen új elemek és szempontok vezettek a Puskás Ferenc Stadion építési költségének drágulásához.

Orbán: Magyarország lelkesen támogatja a visegrádi nyilatkozatot

Nyilatkozatot fogadtak el az EU jövőjéről a visegrádi országok (V4) kormányfői az EU jövőjéről csütörtöki varsói csúcstalálkozójukon, Magyarország teljes egészében és lelkesen támogatja a dokumentumot - közölte Orbán Viktor miniszterelnök a megbeszélést követő sajtóértekezleten.

Völner: a nemzet egységes a Gulág megítélésében

Völner Pál, az Igazságügyi Minisztérium parlamenti államtitkára szerint a Szovjetunióba hurcolt politikai foglyok és kényszermunkások most zárult emlékévének az a legkedvezőbb tapasztalata, hogy mennyire magukénak érezték az emberek, a települések, és hogy a nemzet egységes a Gulág megítélésében.

KDNP: az ingatlan becsértékének száz százaléka alatt ne lehessen árverezni! (2. rész)

A KDNP azt kezdeményezi, hogy az ingatlanok becsértékének, azaz kikiáltási árának száz százaléka alatt ne lehessen a jövőben árverést tartani.

KDNP: az ingatlan becsértékének száz százaléka alatt ne lehessen árverezni!

A KDNP azt kezdeményezi, hogy az ingatlanok becsértékének, azaz kikiáltási árának száz százaléka alatt ne lehessen a jövőben árverést tartani.

MSZP: az illiberális tagállamok leszakadhatnak

Az MSZP alelnöke, európai parlamenti képviselője szerint Jean-Claude Juncker, az Európai Bizottság elnökének beszédéből az látszik, hogy a progresszív tagállamok szorosabbra fogják fűzni együttműködésüket, míg az európai értékeket nem, csak európai forrásokat elfogadó illiberális tagállamok leszakad

Kósa: be kell zárni a kiskapukat

A határőrizeti területen lefolytatott eljárások szigorításával az a célunk, hogy bezárjuk az eddig létező kiskapukat, és csak az léphessen Magyarország és az Európai Unió területére, akinek megvan hozzá a jogalapja - mondta Kósa Lajos, az Országgyűlés honvédelmi és rendészeti bizottságának fideszes
Űrközpontot és üveghidat is épít a kormány - videó

Űrközpontot és üveghidat is épít a kormány - videó

Olimpia ugyan már nem lesz, de a kormányt ez nem gátolja abban, hogy nagy ívű beruházásokba kezdjen.