Kína ízeit és a medvék világát mutatják be a Fővárosi Állatkertben a hétvégén

Péntektől három estén Kína ízeivel, vasárnap nap közben pedig a medvék világával ismerkedhetnek a látogatók a Fővárosi Állat- és Növénykertben.

Kiélezett csatákra és telt házra számítanak a főszereplők

A főszereplők kiélezett csatákra és telt házra számítanak a MOL férfi röplabda Magyar Kupa pénteki és szombati, budapesti négyes döntőjén.

Pénteken tartják a Népzenészbált a Fonóban

Pénteken tartják a Népzenészbált a Fonó Budai Zeneházban, a nyitókoncerten mások mellett a Magyar Nemzeti Táncegyüttes Zenekara, a Horsa Banda és a Magos Együttes lép színpadra.

A nyolcadik, utolsó forduló programja

Szerdán a nyolcadik, utolsó fordulóval lezárul a labdarúgó Bajnokok Ligája alapszakasza: Szoboszlai Dominik és Kerkez Milos csapata, a Liverpool az azeri Qarabag együttesét fogadja, míg a Sallai Rolandot is foglalkoztató Galatasaray a 2023-ban győztes Manchester City vendége lesz.

Több mint 660 ezren látogattak el a pécsi Zsolnay Örökségkezelő programjaira és helyszíneire tavaly

Több mint 660 ezer ember látogatott el a pécsi kulturális holding, a Zsolnay Örökségkezelő NKft. (ZSÖK) helyszíneire, rendezvényeire 2025-ben - közölte a társaság hétfőn az MTI-vel.

Kabalatervező pályázatot hirdet a Nébih 10 éves Maradék nélkül programja

A Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) Maradék nélkül programja országos kabalatervező pályázatot hirdet gyermekek és felnőttek számára a program megalapításának 10. évfordulója alkalmából.

A magyar diákok félárú fesztiválbérletet vehetnek a BudapestGO-val

A magyar diákok féláron vásárolhatnak ötnapos fesztiválbérletet az idei Szigetre, ha a BudapestGO-ban vásárolnak havi bérletet január 19. és július 31. között - közölték a rendezvény szervezői hétfőn az MTI-vel.

Kiss-Hegyi Anita: új arculattal és a határokon túl is sok programmal készülnek a magyar kultúra napjára

Új, egységes arculattal és a határokon túl, a Liszt Intézetek segítségével számos városban világszerte egyhetes programsorozattal ünneplik a magyar kultúra napját - mondta el Kiss-Hegyi Anita kulturális kapcsolatokért felelős államtitkár a TV2 Mokka című adásában péntek reggel.

Megkezdődött a 22. CineFest nevezési időszaka

Megkezdődött a 22. CineFest Miskolci Nemzetközi Filmfesztivál nevezési időszaka.

Pénteken kezdődik a 23. Országos Sasszinkron

A Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület (MME) a nemzetipark-igazgatóságokkal és más civil szervezetekkel együttműködve január 16-a és 19-e között rendezi meg a 23. Országos Sasszinkront, a hazánkban telelő ragadozó madarak éves számlálását.

Könnyebb kezdés után nehéz dolga lehet a válogatottnak

A magyar válogatottra a papírforma alapján könnyebb kezdés után nehéz feladat vár a szombaton kezdődő belgrádi férfi vízilabda Európa-bajnokságon, amelyen hosszú idő után változik a lebonyolítás.

A magyar kultúra napján több országos múzeum állandó kiállítása ingyenesen látogatható

Ingyenesen látogathatóak lesznek a magyar kultúra napján a Magyar Nemzeti Múzeum Közgyűjteményi Központ tagintézményei, továbbá a Szépművészeti Múzeum, a Néprajzi Múzeum és a Ludwig Múzeum - Kortárs Művészeti Múzeum állandó kiállításai.